Petőfi-átiratok dalokban című esttel kezdődött a Magyar Kultúra Napjának programsorozata
A Petőfi Sándor Művelődési Központban, Petőfi-átiratok dalokban című előadóesttel vette kezdetét január 19-én délután az idei év programsorozata a Magyar Kultúra Napjának alkalmából. Szabadi-Maglódi Kitti, a Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket, akik...
A második adventi gyertya meggyújtása Császártöltésen
Császártöltésen az adventi gyertyát a főtisztelendő, Nagyidai Zsolt plébános gyújtotta meg december 4-én, Császártöltésen.
Az ünnepséget az óvodások és iskolás diákok vers mondása tette emlékezetessé.
Fotók: Angeliné Sebestyén Edit
A Keceli Értéktár kulturális örökségei – 5. rész
Tóth Lászlóné Filus Ilona (Fitó Ica) irodalmi munkássága
Tóth Lászlóné Filus Ilona Fülöpszálláson született 1950-ben, ahol édesapja vasutas volt, bár egész családja tősgyökeres keceli. Az általános és középiskolát is Kecelen végezte, majd 1975-ben tanítói diplomát...
Levéltári utazás Kecelen
A Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár előadással egybekötött gyűjtőköri napot tartott Kecelen április 10-én. Az eseménynek a Keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház adott otthont, melyen a Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár levéltárosa Gönczi Gergő tartott előadást „Légy...
Az aradi vértanúk halálának 175. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Kiskőrösön
Kiállításokkal, konferenciával és emlékműsorral várta az érdeklődőket 2024. október 6-án vasárnap Kiskőrös Város Önkormányzata, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, az Úttörténeti Múzeum és a Krámer Alapítvány. Az aradi vértanúk halálának 175. évfordulója alkalmából rendezett...
Filharmónia Magyarország – Zeneóra: élő népzenei utazáson vehetett részt a KEVI ifjúsága a Zagyva...
Ma reggel különleges zenei élményben lehetett része a KEVI óvodásainak és általános iskolás diákjainak a Filharmónia Magyarország Zeneóráján, ahol a Zagyva Banda kalauzolta végig az ifjúságot a Kárpát-medence gazdag népzenei világán.
A Filharmónia Magyarország Nonprofit...
Nyári szünet előtti utolsó jazzestjére készül a Verebfészek Jazzklub Kiskőrösön
Újabb különleges zenei estére készülhetnek a jazz és az élő zene kedvelői Kiskőrösön. Május 29-én, pénteken ismét megnyitja kapuit a Verebfészek Jazzklub az Úttörténeti Múzeumban. A szervezők ezúttal a nyári szünet előtti utolsó klubesttel...
Letölthető Magyarország első online térképes útikalauz szolgáltatása
A Magyar Természetjáró Szövetség elindította Magyarország első online térképes útikalauz szolgáltatását, a Természetjáró túravezető alkalmazást. A Természetjáró applikáció az Európában jól ismert, német fejlesztésű Outdooractive programja alapján készült, mely mostantól magyar nyelven, hazai útvonalakkal, információkkal és extra...
A vers így (is!) segít! – Turek Miklós és a Versszínház jótékonysági akciója
Együtt a kórházi dolgozókért. Adománygyűjtés - irodalmi barangolás egy nemes cél érdekében.
Turek Miklós VERSSZÍNHÁZA az egészségügyi dolgozók munkáját támogatja. Az előadóművész életét is alapjaiban változtatta meg a Covid-19. Személyes, tragikus vesztesége okán közvetlen közelről...
Rékasi Károllyal emlékeztek Kecelen Petőfi születésének 200. évfordulójára
A Kecel Összeköt Egyesület a Fiatalok a Nemzetért Alapítvánnyal karöltve Rékasi Károly színművész saját rendezésű estjével emlékezett Petőfi Sándorra Kecelen. Az apropót nagy költőnk születésének 200. évfordulója adta.
A közel 200 fős közönség Kiskőrös szülöttének...














