Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre
Bezárás
Kezdőlap Programok

Programok

A vira.hu Programok rovata a legfrissebb lehetőségekkel, információkkal, háttéranyagokkal.

Harmadik alkalommal tartottak bállal egybekötött falusi disznóvágást Páhiban

2024. január 27-én már korán reggel gyülekezett a Páhi apraja nagyja, hogy együtt vágják le és dolgozzák fel a tavaly nevelt hízókat a III. Páhi Falusi Disznóvágás keretein belül. A sertéseket Lucza Gábor ajánlotta fel,...

Családias környezetben, magas oktatási színvonalban részesülnek a soltszentimrei diákok

Dezső Győző, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Soltszentimrei Általános Iskolájának tagintézmény-igazgatójaként áll helyt immár második éve, közel harminc éves tanári pályával a háta mögött. Tősgyökeres soltszentimrei lakosként évtizedek óta ennek a kis helyi...

Egy héten át ünnepelték a magyar kultúrát a kiskőrösi EGYMI-ben

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg...

Drámajátékokkal, kézműves foglalkozással és táncházzal egybekötött színház a tázlári oviban

Házhoz jött a színház! A Déryné Program Vitéz László alprogramját hozták el Budapestről a kedves művészek Kis Domonkos Márk vezetésével a középső és nagycsoportos tázlári óvodásoknak - számolt be hírportálunknak Szabó Anett tagintézmény-vezető.  A délelőttöt drámajátékokkal és gyerekeknek szóló táncházzal indították,...

Nagy sikerű újévi koncerttel indult a 2024-es programok sora Akasztón

2024. január 13-án, szombaton a szokásoknak megfelelően újévi koncertet tartottak Akasztón a Faluházban. Az est folyamán fellépett a Solti Ifjúsági Fúvószenekar és a Solti Vécsey Károly Általános Iskola és AMI kihelyezett akasztói tagozatának zeneiskolai...

Február 3-án várják az érdeklődőket a Városi Disznótorra Kiskőrösön

Nagy hagyománya van Kiskőrösön a Városi Disznótornak, amelyet február 3-én 8. alkalommal rendez meg a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület és Kiskőrös Város Önkormányzata. Az eseménnyel kapcsolatban január 9-én tartottak egyeztető megbeszélést a Hagyományok Házában a...

Hagyományőrzés, értékteremtő közösségek, jubileumok Csengődön 

2023-ban több olyan programmal várták a közösségeket a művelődési házba, amelyek az elmúlt években nem valósulhattak meg. Tavaly a csengődiek számos jubileumot ünnepelhettek, melyek iránt a településen túlról is érdeklődtek. A mögöttünk álló év...

Csehi Zoltánné, az akasztói Faluház igazgatójának visszatekintése az elmúlt évre

Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel. /Kosztolányi Dezső/ Az akasztói Faluházat mindig az új dolgok iránti nyitottság, a bátor feladatvállalás jellemezte. Nem volt...

Így telt a Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde elmúlt négy hónapja

Bodahelyi Antalné, a Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde intézményvezetője mesélt hírportálunknak a mögöttük álló négy hónap eseményeiről, rendezvényeiről, melyek az intézményük falain belül valósultak meg. A 2023/2024-es nevelési évünkre hagyományaink szerint augusztus utolsó napján egy...

Tázlár pénzügyi helyzete lehetővé tette, amit eddig még soha

Bán Róbert, Tázlár község polgármestere számolt be hírportálunknak a településen 2023-ban megvalósult fejlesztésekről, programokról, a település jelenlegi pénzügyi helyzetéről és a jövőbeni tervekről. A népességszámot tekintve mi jellemzi a települést? Szerencsések vagyunk, mert 2023-ban 26...

Időjárás

Kiskőrös
borús égbolt
14.4 ° C
14.4 °
14.1 °
56%
10.4kmh
100%
pén
18 °
szo
23 °
vas
22 °
hét
22 °
ked
14 °

További hírek