Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre
Bezárás

Tour de Hongrie – Izsákon keresztül

Az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, Kecskemét–Székesfehérvár (169 km) között zajló ötödik (befejező) szakasza, Izsákon is keresztülhaladt. Kecskemét már kilencedik alkalommal, legutóbb 2015-ben, volt házigazdája a versenynek. 2019. június 16-án 10:30-kor, a kecskeméti városházától,...

A KEVI diákjai sportprogramokkal búcsúztatták a tanévet

Mint minden évben, idén is rendhagyó Diák Önkormányzati Nappal zárták a tanévet a KEVI középiskolás diákjai. Az eseményt az iskola Diák Önkormányzati csoport főszervezője, Németh Mihály tanár úr szervezte. Június 14-én a DÖK nap...

Tour de Hongrie – Izsák és Kisizsák is érintett

A térségünket is érintő útszakaszról az alábbiakban olvashatnak. Az idén is megrendezik Magyarország területén a kerékpáros körversenyt, amelynek a mezőnye 2019. június 16-án érkezik Kecskemétre. A mezőny a megyeszékhelyről a Duna felé halad tovább, így az...

Kiskőrösi amatőr labdarúgás: a két bajnok megvan, következik az utolsó forduló

A Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság 20. fordulója után kijelenthető, hogy a nagy kérdések eldőltek a küzdelemsorozatban. A június 11-12-én lejátszott mérkőzések már úgy kerültek lejátszásra, hogy az „A” ligában az Agroline, a „B”...

Bajnok kiskőrösi lányok

A Kiskőrösi LC női labdarúgó csapata túl van első szezonján, ami igen sikeresen zárult. A lányok a megyei I. osztályú bajnokságban végeztek az első helyen és a siker értékét növeli, hogy a bajnoki címet...

Kovács Péter kézilabdásai Bócsán

Az európai hírű magyar kézilabdajátékos és edző, Kovács Péter a pünkösdi hétvégén járásunkba hozta csapatát, hogy részt vegyenek a Pünkösd Kupán. A szülők jóvoltából az egyik délután a barátkozás és a „nyaralás” jegyében telt. Itt,...

Ámann Márk: „Szeretek itt játszani, nem is tervezek innen elmenni”

Ámann Márk második szezonját töltötte Kiskőrösön az elmúlt bajnoki évadban. A több klubbot is megjárt hálóőr, úgy érzi otthonra lelt Kiskőrösön. Vele beszélgettem egy csütörtöki délután Kiskőrös központjában. Szót ejtettünk az elmúlt bajnoki idényről,...

Kiskőrös-Kecel kézilabda rangadó a Pünkösdi Kupán

Az idei évben hetedik alkalommal rendezik meg a Pünkösdi Utánpótlás Kézilabda Tornát. A küzdelmek a lányok és a fiúk mezőnyében több korosztályban zajlanak. A 137 gárda részvételével megrendezett tornán az U8-as korosztálytól kezdve a serdülőkig...

JUMP! Ugorjunk a nyárba! Rendhagyó kölyök fitness óra volt Kiskőrösön

2016 júniusában, vagyis pontosan 3 évvel ezelőtt volt az első kölyök fitness, gyerek aerobik óra Kiskőrösön Polereczki Ildikó szervezésében, aki mára már sokak óvó nénije lett. A nyári szünidőben egy hasznos programlehetőségként indult, majd a...

Kiskőrösi amatőr labdarúgás: ismét véres mérkőzést játszottak a csapatok

A Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság 19. fordulóját játszották le a csapatok június 3-4-én. Most kegyes volt az időjárás a gárdákhoz, így minden mérkőzést meg tudtak rendezni a sorsolásban meghatározott időpontban. Az előző fordulóban történt...

Időjárás

Kiskőrös
szórványos felhőzet
18 ° C
19 °
16.1 °
54%
7.5kmh
32%
szo
23 °
vas
22 °
hét
22 °
ked
14 °
sze
13 °

További hírek