XXXIII. Izsáki Sárfehér Napok – szombat

    Az esemény ideje: 2022. szeptember 24. 09:00 - 23:59
    Helyszín: Izsák

    -Hirdetés-

    Új helyszín, új programstruktúra
    Szeptember 23-24-én új helyszínen és új programstruktúrával rendezzük meg az idei Sárfehér Napokat. A helyszín a volt piactér és környéke lesz, amit most nevezzünk is el Rendezvénytérnek. Minden program ide kerül. A nagyszínpad, a vendéglátós sátor, a
    boros pavilonok és a kirakodó vásár.

    A tér beosztásáról: A nagyszínpad a Lagúna felőli oldalon áll majd, előtte tágas nézőtérrel (lényegesen nagyobbal, mint a korábbi helyszínen volt). Oldalt, a Gábor Áron utca mentén kapnak helyet az árus sátrak (bazárosok, helyi termelők). A vendéglátó sátor a városháza mögötti részen, az épülettel párhuzamosan áll majd. A Rendezvénytér mellett (csupán néhány lépés távolságban) egyéb kisebb helyszínek is várják majd az érdeklődőket. Így megnyitunk két udvart, a Kisosz és a volt orvosi rendelő udvarait, valamint az autósbolt melletti parkolót is bevonjuk a programokba. Röviden ennyit az új helyszínről.

    A programstruktúráról: Ez annyiban változik, hogy amikor a nagyszínpadon nincs program, akkor a nyitott udvarokban zajlanak majd kisebb műsorok. Például a gyerekudvarban bábszínház, bűvésziskola, arcfestés, hajfonás, kézműves, foglalkozások. A másik udvarban a néptánccal ismerkedhetnek az érdeklődők. A harmadikban pedig egész napos játékos szüreti vetélkedővel és mustkóstolással fogadják az odalátogatókat. Az autósbolt melletti parkolóban pedig vursli kínál játéklehetőségeket a gyerekeknek.

    Mint a felsorolásból és a részletes programból is kitűnik, valójában szombat délelőttől egészen estig folyamatosan lesz látnivaló kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Mindez gyakorlatilag egy helyen, így kényelmesen körbejárhatók lesznek a helyszínek. Ki-ki válogathat a lehetőségekből, ahogyan az ugyancsak helyben kínált ételekből, italokból is. A délelőtt folyamán a vállalkozó kedvűek, a Fit-Izsák program keretében, a nagyszínpad előtt még egy kis egészséges mozgásba is bekapcsolódhatnak.

    A „Fitt Izsák – Mozogjunk” együtt programja:
    Helyszín: A nagyszínpad előtt
    9:00 – 9:30: Antal Ildikó Szenior Örömtánc csoport bemutató órája
    9:45 – 10:15: Bencze Erika – Zóna edzés
    10:30 – 11:00: Csernák Mária – Gymstick edzés
    11:10 – 11:40: Borka-Gubicza Ildikó jógaóra
    9:00 – 12:00: Négy standnál várják szakértőink a látogatókat ingyenes tanácsadásokkal!
    A gyermekudvar programja:
    10:00 Gyermekudvar: kézműves foglalkozások, Bodzáné Höss Anikóval, Fejszés Dorinával, Gregus Tímea Annamáriával, Perlaki – Sponga Szandrával, Gucsi Andreával.
    Arcfestés Virág Nagy Tímeával, és különleges hajfonatok Varga Erikával.
    10.00 Művelődési Ház: Ringató a Baba-mama klubban Szabóné Csikai Ágnessel: Zenei nevelés a családban, közös játék és éneklés élménye.
    11:00 Gyermekudvar: Ürögdi Ábel bűvésziskolája
    13:30 Gyermekudvar: Palinta Bábszínház, Seprűszínház: klasszikus, paravános, zenés bábszínházi előadás: Rémusz bácsi meséi.
    MEGOSZTÁS