fbpx
Kezdőlap Kiskőrös

Kiskőrös

A vira.hu Kiskőrös rovatában az összes cikket megtalálod „Kiskőrös” témában.

Jelentős mennyiségű csapadék esett a hétvégén térségünkben

Az előző hét nem volt mentes a szélsőségek időjárási viszonyoktól. Amíg a hét közepéig 35 fokot meghaladó kánikulában hüledeztünk, addig a hétvégére, már elő kellett vennünk a kisebb kabátunkat is a szekrény mélyéről.  A...

Nyári tábor a Tarkabarka Játszóházban

A Tarkabarka Játszóház a megszokott minőségben,változatos programot kínálva az ovis és kisiskolás korosztálynak,öt táborral készült a nyárra. Az "Egyszer volt,hol nem volt" mesetáborral nyitotta a nyarat.Itt minden nap egy-egy mese feldolgozására,bábozásra és hozzá kapcsolódó kézműves foglalkozásra...

A kiskőrösi laktanyára emlékeztek

15 évvel ezelőtt került lakat a kiskőrösi laktanyára, az alkalomból gyűltek össze emlékezni az egykori katonatársak, bajtársak július 9-én, szombaton délelőtt a Szarvas Fogadó nagytermében. A mintegy száz megjelentet Herédi Attila köszöntötte, majd a laktanya...

„Széchenyi István életútja” kiállítás Kiskőrösön

Az idei évben országosan emlékeznek meg Széchenyi István születésének 225. évfordulójára. Ebben vett részt a városunkban megtalálható Közúti Múzeum is. Ennek az évfordulónak alkalmából hirdette meg a „Széchenyi életútja” tabló pályázatot is középiskolás diákok számára. A...

Darabokban vitték el a Szomorú katona szobrot

Ma délelőtt került sor az első világháborús emlékmű elszállítására Kiskőrösön. A „Szomorú katona” szobor most egy alapos restaurálást követően, az új városközpont frekventált helyén kerül újra felállításra. Az eredetileg 1924-ben felavatott emlékművet az 1960-as években,...

Új főedzőt igazolt a HC Kiskőrös – Sico mer nagyot álmodni

Megújult edzőgárdával vág neki a 2016/17-es szezonnak a HC Kiskőrös. Bár a klub még nem árulta el az összes új érkező nevét, de így is ígéretes év elé néznek a hokisok. – Hét évesen kezdtem...

Egy kis hőlégballonozás a kánikulában

Baráti találkozóra hívta társait és partnereit a Buborék Ballon Egyesület a hétvégén. Judák Gyuláék gondoltak egyet és Kiskőrösre invitálták erdélyi és délvidéki hőlégballonos társaikat, akikkel a repülés mellett, azért jutott idő a szórakozásra, nevetésre...

Gólya Roadshow volt Kiskőrös környékén

2016. június 24-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Kiskunsági Nemzeti Park támogatásával és a Magesz-Trans Kft. segítségével Kiskőrösön és Akasztón fehérgólya-fiókákat gyűrűzött. Kiskőrös belterületén felkeresték az összes gólyafészket ahol három fészekben 11 fióka...

A Múzeumok Éjszakája Kiskőrösön

Szuper programok szerveződtek Kiskőrösön a Múzeumok éjszakáján. Nagy sikere volt a  "János vitéz kiskőrösi kalandjai" elnevezésű játékos vetélkedőnek, amelyben Iluska a patakban a ruháját mossa, mossa, a francia király pedig kemény próbának vetette alá...

Suba Robi aranyérmes!

  Miközben focilázban ég egész Európa, Suba Robi kiskőrösi parakenus versenyző június 24-én aranyat nyert a moszkvai EB-n. "Megszületett az első magyar aranyérem a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokságon: a parakenusok VL1-es számában Suba Róbert nyert 200 méteren. Subáé...

Legfrissebb hírek

További híreink

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
-1.9 ° C
-0.7 °
-2.9 °
72%
1.5kmh
6%
csü
5 °
pén
2 °
szo
3 °
vas
2 °
hét
3 °