Megkezdődött a XXX. FLORA Virágfesztivál Kecelen. Már pénteki napon sok érdekes dologgal találkozhattak a kilátogatók.

-Hirdetés-

A rendezvény megnyitója 10:00 órakor kezdődött, Nika (Veres Mónika) rövid koncertjével. Majd ezt követően Kecel Város polgármestere, Haszilló Ferenc köszöntötte a vendégeket, aki kiemelte, hogy majd 100 ember munkája van abban, hogy ilyen színvonalas rendezvénynek ad helyet évtizedek óta Kecel.
Ezt követően Bányai Gábor országgyűlési képviselő dicsérte a fesztivál szervezését.

A nap folyamán Györfi Sándor szobrászművész tárlat megnyitójára várták a vendégeket,  művész munkásságát Imre Károly, a Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet nyugalmazott igazgatója mutatta be.
Györfi Sándor művei a környezetvédelemre hívják fel a figyelmet. A művész véleménye szerint a világon az embereknek valamilyen célja van és, hogy mi emberek merjünk rácsodálkozni a világunkra. Ezeket a gondolatokat próbálja átadni bronzszobraival. 

A sportcsarnokban meg lehetett kóstolni Boda Zsuzsa virágdesszertjeit is.
A kilátogatók találkozhattak a bükki füvesemberrel Szabó Györgyel is, aki elhozta termékeit, és előadást tartott azokról a gyógynövényekről, amelyekkel megőrizhetjük az egészségünket.

Szombati napon pedig további sok-sok érdekesség várja a kilátogatókat.
Például virágtorták Halmos Monikával, Kovács Mariann előadása az orchideákról, fazekas gyűjtemény kiállítás, Gombás Attila virágkötészeti bemutatója és Kalmár Benedek tökfestése, tökfaragása.

Fotók: Bíró Róbert

 

MEGOSZTÁS