A negyedik gyertya meggyújtását az egyházi kórus adventi hangversenye előzte meg a Soltszentimrei Katolikus templomban. A mintegy 20 tagú kórust Bujdosó Istvánné vezette, munkájukat Kovács Sándor plébános segítette.

-Hirdetés-

A település koszorújánál az általános iskola alsós diákjainak versei hangoztak el. Utána Soltszentimre jegyzője, Rakonczay Hermina a közelgő szeretet ünnepének fontosságára hívta fel a figyelmet. Megköszönte azok munkáját, akik ötleteikkel, támogatásukkal, adományaikkal segítették a rendezvénysorozat megvalósulását.
A közösségi házban kerültek kiállításra a téli témájú virágtálak, amelyeket ügyes kezű gyermekek és felnőttek készítettek. Nem maradt el a jó forró tea és forralt bor, valamint az önkormányzati konyha dolgozói által készített finom, friss beigli sem.

Szöveg: Nagy István, Soltszentimre Község Polgármestere

MEGOSZTÁS