2016. december 7-én rendezték meg az NJSZT Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny 1. helyi fordulóját a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában, Kecelen.

-Hirdetés-

A verseny három fordulóból áll.
Az iskolákban tartandó, 2 órás első fordulóban elsősorban a tanulók analizáló képességét teszik próbára, két részben:
Az egyik 60 percben papíron, számítógép használata nélkül: 3-4 kisebb feladatot (algoritmus- vagy programrészletet, működési vázlatot) adnak, és olyan kérdésekre várnak választ, mint pl.
1. mit rajzol?
2. milyen feltételek mellett működik?
3. mi hiányzik belőle?
4. mire használjuk a paramétereket?
5. megoldja-e a kitűzött feladatot? stb.
A másik 60 percben 2-3 egyszerű feladatot kell megoldani számítógépen.

Ezen a versenyen 1-4. korcsoportból 22 gyerek vett részt.

A verseny után a 0. korcsoportban 2 gyerkőc (Kevin, Ramóna) irányított egy kis sárga robotméhecskét egy pályán parancsokkal.
Ebben az évben:
“Egy piacon a bevásárlás megkönnyítéséhez hordár robotokat használnak, akik az utat is megmutatják egy-egy zöldséghez, gyümölcshöz. A robot az alábbi térkép szerint tud egy vagy több mezőnyit előre vagy hátra fele mozogni, illetve szükség szerint tud 90 fokot jobbra vagy balra forogni. A robot alapállapotban mindig a bejárati mezőn áll és az azon szereplő nyíl által meghatározott irányba néz.


A piacon csak a kijelölt útvonalakon szabad közlekedni (a vastag körvonalú mezőkre nem lehet lépni). Egy-egy zöldséget, gyümölcsöt egy vele szomszédos mezőn állva és a zöldséget, gyümölcsöt tartalmazó mező felé fordulva lehet megvásárolni. A zöldségeket, gyümölcsöket tartalmazó mezőkön keresztülmenni nem lehet (hiszen az azokat ládáikon átmászni tilos).
A robot programját többféleképpen is leírhatták. Használhattak nyilakat:

betűkódokat (például: előre – e, hátra – h, balra – b, jobbra – j)
színkódokat (például: előre – zöld, hátra – piros, balra – sárga, jobbra – kék)
vagy bármilyen számotokra megfelelő kódot.”

Színkódokkal kellett a gyerekeknek kirakni a parancsokat , amivel a robot eljut a megadott mezőre.

A VERSENY EREDMÉNYE:

Szöveg és fotó: Szabó János

MEGOSZTÁS