A 2009-es megalakulása óta, a soltszentimrei Csonka Színkör számos, nagy sikerrel bemutatott előadással örvendeztette meg, a helybéli, és a környező települések nézőközönségét. Ezúttal, 2017. január 28-án a ballószögi Faluházban léptek fel, a Légy Ot(t)helló című bohózattal, igazi vidámságot hozva a fagyos időszakba.
Az előadás előtt Andó István, a Színkör vezetője mutatta be néhány szóban a társulat tevékenységét. Az utóbbi években, az új előadásaikat mindig a májusi Falunapokon mutatták be először. Lassan már az új évadra kellene készülni, de ballószögi meghívást örömmel teljesítették. A Színkör úgymond „önellátó gazdálkodást” folytat, a jelmezek, utazás, és az előadásokra való felkészülés költségeit maguk teremtik elő, ezért ha tetszett a darab, köszönettel vesznek bármilyen mértékű támogatást a becsületkasszába az előadás végén.
Szöveg és fotó: Faragó Gábor