A Szovjetunióba hurcolt hadifoglyok és kényszermunkások emlékére állított emléktábla avató ünnepségnek lehettek részesei a megjelentek a település parkjában.

-Hirdetés-

Az ünnepség keretén belül hallhatták Rideg László Bács – Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének, és Bán Róbert polgármesternek köszöntő szavait, valamint Turán István történész avatóbeszédét. 

A történelmi egyházak helyi vezetői megáldották az emléktáblát, műsort adtak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézményének diákjai. Égető Lászlóné énekével, Beke Bence szavalatával idézte az emlékeket, mely után a résztvevők koszorúikat, virágaikat, és mécseseiket helyezték el az emléktábla falainál.

 Az ünnepséget követően a kultúrházban berendezett kiállításon a fogságba elhurcoltak életének pillanataiból jelenítődtek meg események, helyszínek, használati és emléktárgyak. A tárlat megtekintése mellett szeretetvendégség várta az ünnepen megjelenteket. 

Köszönik a támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának, Tázlár Község Önkormányzatnak, az ünnepen résztvevő emlékező hozzátartozóknak, és az esemény megvalósításában segédkező embereknek, az ünnepély résztvevőinek.

Szöveg: Bánné Égető Zsuzsanna

 
MEGOSZTÁS