Tegnap Soltszentimrén Kovács Sándor helyi plébános egy igazán érdekes előadást tartott, mely napjaink egyik fontos témájáról a migrációról illetve az iszlámról szólt.

-Hirdetés-

Többek között történelmi előzményekről, a mai kor érték rendszeréről, az Európai Unió hozzáállásáról fejtette ki gondolatit. A média szerepére, felelősségére is rámutatott, és felhívta a figyelmet az összefogás fontosságára.

Az előadást közel 40 résztvevő hallgatta, majd kérdéseket tehettek fel a témával kapcsolatban, melyekre értékes válaszokat is kaptak.

Fotó: Magyar József