Március 15-i megemlékezés a tázlári iskolások számára

A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézményének az alsó tagozatosai március 10-én elmehettek Kiskőrösre Petőfi Sándor szülőházát megtekinteni. Összesen 51 tanuló és 4 pedagógus boldogan indult el busszal Kiskőrösre a csöpögő eső ellenére. Lelkesedésük és a jó hangulatuk még az időjárást is befolyásolta, mire odaértek még az idő is jobbra fordult. A négy osztályt szeretettel fogadták minden helyszínen.  

-Hirdetés-

A kisebbek most jártak először Petőfi Sándor szülőházában. A negyedikesek pedig feleleveníthették korábbi ismereteiket. Élményekkel gazdagon térhettek haza az iskolások. A megemlékezés itt nem ért véget, mert március 14-én a diákok és pedagógusok ünneplőbe öltöztek és kokárdát tűztek a szívük fölé. Így gyülekeztek a művelődési házban, hogy megemlékezzenek az 1848-as forradalomról és az azt követő szabadságharcról. A lelküket is díszbe öltöztető apróságok és nagy diákok együtt énekelték a műsor elején nemzeti imádságunkat: a Himnuszt.

Ezt követte az 5. osztályosok előadása, melynek keretén belül megelevenedett előttünk a Pilvax. A kávéház asztalánál ülők beszélgetéseiből kiderült, mi előzte meg március 15-ét. A bátor huszárok önfeláldozása, hazaszeretete, tiszta lelkülete az énekkarnak köszönhetően negyvennyolcas dalokban csendült fel újra. A megemlékezés a Szózat éneklésével zárult.

MEGOSZTÁS