Már harmadik éve, hogy falunkban tojásfa állítást szervezünk. Felsőtázláron 2017. április 6-án gyűltünk össze több felnőttel és gyermekkel, hogy településünk ezen közösségének is legyen saját tojásfája. A díszítés után sütemény és üdítő mellett baráti beszélgetéssel töltöttük el az időt.

-Hirdetés-

2017. április 9-én 15 órától pedig a települési parkban került sor a tojásfa állításra. A sok gyermek és felnőtt egyaránt élvezte a programot. Részesei voltunk a közös tojásfa díszítésnek, az óvodás néptánccsoport húsvéti műsorának és locsolkodásának. Volt élő nyuszi simogatás, kisbárányokat tejjel lehetett etetni, a fekete bárányt pedig simogatni. Az óriás fából készült tojásokat a gyermekek saját kezűleg festették ki, örvendezve a mellettük álló szintén fából készült nagy nyusziknak. Lehetőség volt lovaskocsikázásra, valamint népi hagyományt felelevenítő locsolkodás részesei is lehettünk. Szólt a népzene, harsogott az ének, roptuk a táncot, hallottuk a locsolóverseket és láttuk – éltük a vödrös locsolás élményét! Mindezek mellett finom sütemények és tea mellett hosszan tartó beszélgetés részesei voltunk.

Köszönjük mindenki segítségét, az odaszánt munkát és időt! Köszönjük annak a több mint 200 embernek is, aki megtisztelte ezt az alkalmat!

Ami a szülőnek örömet okoz, a gyermeknek is boldogság!

Szöveg: Bánné Égető Zsuzsa

MEGOSZTÁS