Húsvét előtt egy héttel került megrendezésre a már hagyományos Nyuszicsalogató rendezvény Bócsán, a Hungaricum és Civil Közösségi Házban.

-Hirdetés-

A szombati programra, mely az évek során igazi családi programmá nőtte ki magát, gyerekek, anyukák, apukák, nagyszülők is kíváncsiak voltak. Mindenki megtalálta a kedvéhez való elfoglaltságot: volt, aki húsvéti díszeket, ajtó dekorációt, textilfigurákat készíthetett el, és volt olyan is, aki a gyerekekkel együtt a tojásfestésnél szorgoskodhatott. Lehetőség volt még lufi hajtogatásra, csillámtetkó készítésre, hajfonásra is.

Ebben az évben meglepetéssel is készültek a szervezők, hiszen a MIKROPÓDIUM Családi bábszínház jóvoltából a Gulyás Terka című vásári bábjátékot is megnézhették a látogatók. Aracs Eszter színművész az előadás után zárásig várta a gyerekeket interaktív játékkal, mely során Gulyás Terka kiskuktája kitüntető címet kapott az, aki kiállta a próbát.

A gyerekek nagyon élvezték a délutánt, különösen, hogy a frissen elkészült játszóteret is kipróbálhatták.

A szülők és támogatók jóvoltából büfé állt rendelkezésre, ahol házi sütemények, hot dog, pizza és üdítő volt kapható.

 A rendezvény szervezője a Bócsa Község Oktatásáért, Közművelődéséért Alapítvány volt, az ő munkájukat segítette még sok szülő, az óvoda és az iskola pedagógusai, a könyvtárosok és több vállalkozó is.

A gyerekek nevében is köszönjük mindenkinek az önzetlen segítséget!

Reméljük jövőre is együtt készülhetünk a húsvétra ezzel a jól összeszokott kis csapattal.

Borbényi Hilda

MEGOSZTÁS