“Az önkormányzat hathatós nagy összegű támogatásával és helyi vállalkozók segítségével vásároltak tűzoltóautót az Akasztói Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai.

-Hirdetés-

Németh József az Akasztói önkéntes tűzoltó egyesület parancsnoka elmondta, hogy a szertár felújítás és az eszközbeszerzések után végre felkerült az i-re a pont az „új” autó megvásárlásával. Az idézőjelre azért van szükség, mert a Steyr típusú autó közel 30 éves, de újnak azért mondható, mert az állapota ezt tükrözi és összesen 15000 km-t futott.  Az autó az ausztriai Schweinnbach városában vásároltuk, a sógorok azt is vállalták, hogy lábon Akasztóra hozzák.  Az ünnepélyes átadás-átvétel szombaton történt meg. Fontos volt az autó csere, mert az egyesület 2016 augusztus 1.-óta önálló vonulási engedélyt kapott, ami komoly kötelezettséggel jár. Gyakorlatilag olyan üzem mintha hivatásosak lennénk, de mivel mi önkéntesek vagyunk fizetést ezért nem kapunk.

A régi IFA típusú autó is üzemképes és használható, hála az egyesület tagjai között tevékenykedő műszaki tudással rendelkezőknek.  Folyamatosan karbantartották a régi autót, melyet még két hónapig biztosan használni fogunk, hiszen ennyi idő kell a Steyr hivatalos papírjainak intézésének mire munkába állhat – mondta el a parancsnok.  Herbert Fürst Schweinbach és Suhajda Antal  Akasztó polgármestere a két település tűzoltó-parancsnokával közösen megállapodtak, hogy testvér tűzoltó kapcsolatot létesítenek és  már most meghívást kaptak az Akasztói tűzoltók Schweinbach új tűzoltó autójának ünnepélyes beavatására és felszentelésére.

Suhajda Krisztián megyei képviselőt kérdeztük, aki köztudottan régi támogatója az akasztói önkénteseknek.

Miként fogadta a hírt az autóvásárlásról?

Mi tagadás meglepődtem. Régóta mesterkedtünk már azon, hogy lecseréljük az autót. Hétvégenként többször is összeültünk a szertárban megbeszélni, hogy milyen megoldások lehetnek. De a jelenlegi vezetés gyorsan és határozottan lépett és a mecénásokban sem volt hiány. Az egyesület vezetői profi módon oldották meg az ügyet. Több helyi vállalkozó is felismerte és elismerte az ügy fontosságát és az önkéntesek munkáját és azonnal az ügy mellé álltak.

Tudjuk, hogy gyakran támogat Ön is a környéken egyesületeket.

Igen, szinte minden hónapban felajánlom a havi tiszteletdíjamat valamilyen szervezetnek, amit most az akasztói önkéntes tűzoltók kapnak. Régi álom vált valóra. Amit az egyesület előző vezető, az elődök álmodtak meg azt most a jelenlegi vezetés életében vált valóra. Így van ez rendjén. Egyedülálló, hogy az akasztói egyesület 100 éves múltra tekinthet vissza, a jelenlegi vezetés már a 4-ik generáció. Akasztói gyökereimnél fogva magam is hivatalos tagja vagyok az egyesületnek. No, nem „vonulós” de ki tudja? Ami késik, nem múlik! A Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem is nagyban segíti az egyesület munkáját.

Ezúton gratulálok az egyesület vezetőinek és tagságának, munkájukhoz Isten áldását kérem.”

Bács-Kiskun megyei sajtóosztály
Hornyák Zsolt

Forrás: kun24

MEGOSZTÁS