Piknik a közös határon” a jelmondata annak a rendezvénynek, amelyet három település, három egyesülete, a Tegyünk Fülöpszállásáért Egyesület, a Tegyünk Izsákért Egyesület, és a Községi Sportegyesület Soltszentimre együttműködésének eredményeképp tartottak, 2017. május 1-én a három település közös határpontján, ott ahol a Homoki nőszirom virágzik. Az immáron negyedik Három Határ Találkozó alkalmával, a Kiskunsági Nemzeti Park és a Futóhomok Természetvédelemi Egyesület közreműködésével, természetvédelmi tájékoztató táblát is elhelyeztek a Csonka toronynál.

-Hirdetés-

Izsákról gyalogos, Fülöpszállásról kerékpártúra indult a találkozó színhelyére. A soltszentimreiek a piknik helyének előkészítésében vettek részt. Jelképesen, a „fülöpkei pogácsát, izsáki sárfehérből szentimrei szódával készül fröccsel leöblítve” indult baráti beszélgetés fő témája a közelmúltban közösen megrendezett Három Határ Teljesítménytúra tapasztalatainak összegzése és a jövőbeli feladatok egyeztetése volt. A résztvevők különös óvatossággal keresték fel az éppen virágzó, védett Homoki nőszirom fellelhető egyedeit.

A piknik ebéd elfogyasztása után a résztvevők egy része tovább folytatta a túrát a Madárvárta felé, ahol Németh Ákos, a Madárvárta vezetője, madárgyűrűzési bemutatót tartott az érdeklődőknek. A résztvevők másik része a Csonka toronynál a természetvédelmi tájékoztató tábla elhelyezésben munkálkodtak.

A találkozó több, mint száz résztvevője kellemes időben, jó hangulatban töltötte együtt a május elsejét, amelyre, az erre az alkalomra kapott kitűző is segít emlékezni.

Faragó Gábor

MEGOSZTÁS