Közösségek Hete Bács-Kiskun megyében

Május 8-14 között országos program indult útjára a Közösségek Hetével, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyi, közösségi kezdeményezésekre, a közösségekben rejlő értékekre, az intézményekben működő közösségek tevékenységeire, közösségépítő erejükre, a közösségekben végzett tevékenységek által adott és kapott élményekre, összességében a Cselekvő közösségek projekt céljaira, eredményeire.

-Hirdetés-

Amint azt Supka Éva, a projekt egyik Bács-Kiskun megyei mentora elmondta, a  Közösségek Hete hagyományteremtő, országos rendezvény, amelyet a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás (EFOP-1.3.1-15-00001) kiemelt projekt keretében indít el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciuma. Közművelődési, muzeális és könyvtári intézmények, az azokban működő vagy hozzájuk köthető baráti, amatőr művészeti, alkotó-, olvasó- és egyéb körök, továbbá hagyományőrző csoportok, egyházi közösségek, civil és jótékonysági szervezetek csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Bács-Kiskun megye közel harminc településén, mintegy ötven programmal várja a helyi közösségeket, és vendégváró szeretettel hív minden érdeklődőt egészen vasárnapig.
Bács-Kiskun megyeprogramjainak különlegességét az adja, hogy az eddig bevált jó gyakorlatok is új köntösbe bújnak azáltal, hogy megnyitják kapuikat más szervezetek, csoportok, új közönség előtt. Több településen a Közösségek Hete minden napján szerveznek programot, így felvonultatva azok színes kultúráját, különös tekintettel a helyi tehetségekre, civilekre, odafigyelve a sport, a környezetvédelem, az egészséges életmód fontosságára, gasztronómiai különlegességeire. Kelebián illetve Kunfehértón helytörténeti előadások lesznek a művelődési házban, Kiskunhalason városnéző séták, darts verseny és nyilvános citera zenekari próba várja az érdeklődőket.

Katymáron játékos intézmény bemutató, míg Madarason az egészséges életmód kerül a figyelem fókuszába a művelődési házakban. Kerekegyházán a Kereki Majális színes forgatag köszönti a Közösségek Hetét.

Kiskunhalas Felsőszálláson báb előadást, családi rendezvényt szerveznek, Kecskemétről a HÍRÖS AGÓRA Kulturális Központ, kiskunfélegyházi Kiskunmúzeum helytörténeti sétával és vetélkedővel várja a felső tagozatos, valamint a középiskolás diákokat, a Móra Ferenc Művelődési Központ mazsorett bemutatóval és versennyel, a Jászszentlászlói Nagycsaládosok Egyesülete pedig vendégül látja a kiskunmajsai Menedék Város családjait. Kiskunmajsa az „Ilyenek voltunk, ilyenek lettünk” program keretében a hét szinte minden napjára helytörténeti bemutatkozó sétát szervez az érdeklődők számára. Baján a Belvárosi Közösségi Házban, a Bácskai Kultúrpalotában, a Bajai Obszervatórium Borbás Mihály Bemutatótermében zajlanak a Közösség Hetének színes eseményei. 

Kiskőrösön a Közúti Szakgyűjteményben egész hetes rendezvénysorozatot állítottak össze, melynek látványos része volt a városi flash mob. A Bem József Általános Iskola diákjainak közreműködésével, a Közúti Szakgyűjtemény szervezésében látványos eseménye lett a programláncnak a keddi alkalom. A puzzle darabokból összeállított úthenger után, a múzeum és a Közösségek Hete logójával díszített szőnyeg terült el Kiskőrös főterén. A múzeumban minden generációt megszólító rendezvényekkel várják az időseket, a gyerekeket, a fiatalokat. Csütörtökön a Közlekedési Kultúra napját tartják, pénteken pedig szakmai nappal, illetve este a Szürke Verebek Jazz bandájának koncertjével zárul a Közösségek Hete.

A művelődési házban Csiri-biri klubot tartottak a picinyeknek, akik játékos formában ismerkednek a mozgás örömével, versekkel, mondókákkal színesítve a közös programot.

Izsákon szombaton futóversenyt szerveznek, Tázláron a helyi civil szervezetek mutatkoznak be egymásnak a hét minden estéjén, Solton környezeti emlékverseny, Hartán természetjáró nap, Apostagon családi nap, Kunpeszéren pedig a könyvtárba várják a érdeklődőket. A programokról a Közösségek Hete facebook oldalán lehet tájékozódni.

A képek a kiskőrösi városi flash mobon készültek

MEGOSZTÁS