Május 13-án szombaton Kecskemét a japán kultúra előtt tisztelgett színes, változatos programokkal, kicsiknek és nagyoknak – köszönhetően a Kecskemét-Aomori Baráti Körnek.

-Hirdetés-

A nap tele volt izgalmas kalandokkal: először nanbudo harcművészeti bemutatót láthattunk a Hakkoda Dojoban, ahol a nemzetközi bajnokságra induló csapat, illetve az ifjabb tanítványok edzése zajlott.

Nanbudo harcművészeti bemutató

Ezek után a kimono gyűjteményt látogattuk meg, ahol Gerle Margit DLA keramikus, szobrász és papírművész mesélt Japánban elöltött idejéről.

Egészen bátran mondhatjuk, hogy a nap legnépszerűbb programja a KATANA- Szamurájkard bemutató volt Sensei Prikkel Antal vezetésével, aki társai segítségével ízelítőt nyújtott a japán harcmodorból és annak filozófiájába is beavatta a közönséget.

Szamurájkard bemutató

Zárásként, a mostanában egyre nagyobb népszerűségnek örvendő japán rajzfilmekről, animékről hallgathattunk meg egy előadást a Kecskeméti Katona József Könyvtárban.

A programok sűrűjében lehetőség volt még origamizni, kalligráfia – művészeti kiállítást látogatni, kerámia alkotások égetését megtekinte, beszélgetést hallgatni azon magyarokról, akik szerették Japánt illetve japán művészek koncertjén is részt venni.

A kulináris élvezetektől kezdve a művészetekig szinte mindenbe bepillantást nyerhettek azok, akik ellátogattak a több helyszínen is zajló eseményre.

Ezt a napot kár lett volna kihagyni!

MEGOSZTÁS