Kiskunfélegyháza sem tétlenkedik ezen a hétvégén, ugyanis itt rendezik meg az idei Európai Kőfaragó Fesztivált, amelyre több, mint 13 országból érkeztek a versenyzők.

-Hirdetés-

A magyar nevezők között találjuk Guth Bencét és Ladomérszki Tamást is, akiknek a neve ismert lehet már a korábbi kőfaragó fesztiválokról.

A program hivatalos megnyitóján május 20-án, szombaton 8 órakor köszöntőt mondott Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Csányi József Kiskunfélegyháza polgármestere valamint Dall’ Asta Arnold kőfaragó és műkőkészítő, a Vállalkozók Országos Ipartestületének örökös tiszteletbeli elnöke.

Rónaszéki Gábor, a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony templom plébánosa megáldotta a résztvevőket.

Az Európai Kőfaragó Fesztivál Kiskunfélegyházán a közel két évtizedes múltú Városalapítók Hete (2017. május 15-21.) rendezvénysorozathoz kapcsolódik. 

A fesztivál ma izgalmas programokkal várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Érdemes kilátogatni, hiszen ma még bárki belekóstolhat a kőfaragás művészetébe.

További fotókat láthatnak és a verseny eredményeit is megtudhatják a jövőhéten megjelenő összefoglalónkból.

MEGOSZTÁS