A városnak szánt fődíj jelképes volt, de a zsűri természetesen rangsorolta a kőfaragó mesterek, művészek munkáját is.
Döntésük alapján a következő eredményt hirdették ki:
Mesterkategóriában az első helyezett, az angol Mark McDonnell lett, aki egy nagyon szépen kidolgozott, csavart szarvú rackajuhot faragott. A puszta ihlette a szintén angol származású Alex Wenhamet is. Munkáját, egy lófejet a zsűri második helyezéssel jutalmazta.
Guth Bence a kezdetektől rendszeres résztvevője a fesztiváloknak. Az ezredfordulón még tanulóként induló szakember ma már a szakma mesterei között vesz részt a megmérettetésen. Az eddigi három első és egy harmadik helyezése után a kőfaragó-kőszobrászként dolgozó szakember mesterkategóriában ismét a harmadik legjobbnak járó díjat vehette át. Kiemelte: alkotásában a szecessziót és a pusztát, a verseny két témáját ötvözte, hiszen egy a szecesszió jegyeit magán viselő női fejet faragott kos szarvakkal. Látva a pályatársak és a fiatalok munkáit, úgy érezte erős mezőny alakult ki a kiskunfélegyházi találkozón.
A tanulók között a frissen végzett francia Leo Vigier szinte tökéletes kidolgozású sólyom madarat ábrázoló munkáját díjazta első helyezéssel a zsűri. Az osztrák színekben versenyző, de magyar származású Dominika Nemeth egy vizslafejet faragott, amit a zsűri második díjjal jutalmazott. A harmadik helyen végző német Natasha Otterbach a kiskunfélegyházi szecessziós stílusban épült városháza egy részletét dolgozta ki.
A közönségdíjat a keramikus Kis Virág nyerte. A korábban kővel még nem dolgozó tanár egy gránátalmát készített a romhányi homokkőből.
Az, hogy Kiskunfélegyházára kerüljön a kőfaragó fesztivál, Bozóki István kőfaragó mester kezdeményezte és feleségével, Gabikával oroszlánrészt vállalt a megrendezésében is. A díjkiosztás után kissé fáradtan így értékelte a történteket: – Száraz könnyeim vannak, és nagyon boldog vagyok. Amit Félegyháza ezzel a rendezvénnyel kapott, az pótolhatatlanul fantasztikus élményt jelentett sokunk számára. Ezek után abban is biztos vagyok, hogy ez a mai nappal nem zárulhat le, és lesz folytatása. Azt, hogy milyen formában, még most nem tudom megmondani, de mindent megteszünk azért, hogy hasonló élményben lehessen része a városlakóknak és a gyerekek is, akik vésőt, kalapácsot ragadva ízlelgethetik ennek az ősi szakmának a szépségét.
Akik szavazatukkal javaslatot tettek a közönségdíjas alkotásra, azok között kisorsoltak egy alkotást. A szerencsés nyertes Kancsár Éva volt, aki boldogan vette át a kutyust ábrázoló alkotást. Elmondta, hogy többször is ellátogatott a helyszínre, figyelte a munkát. Laikusként is megfogalmazódott benne, hogy melyik alkotásban van több, gondosabb kőfaragói munka, és végül az általa legszebbnek, legértékesebbre adta le a voksát.
Forrás: Félegyházi Közlöny
Fotók: VIRA