Június 2-3-ig rendezték meg Tabdin a falunapokat. A gyönyörűen gondozott sportpálya és környéke ideális helyszíne volt az eseménynek. Első napon légballonok szálltak a magasba. Akik időben jelentkeztek, madártávlatból csodálhatták a falut és környékét.

-Hirdetés-

Szombaton délelőtt biciklitúra, lovagoltatás, íjászat és rovásírás színesítette a rendezvényt. Ezt követően jó ebédhez szólt a sanzon Kecskeméti Péter és Péterné előadásában.

Délután Fábián Sándor polgármester köszöntötte a lakosságot és a vendégeket, majd a folytatásban többek között az óvodások és iskolások zenés-táncos műsora, Kiskőrös Város Fúvoszenekara és Mazsorett Csoportja, valamint a Tabdi Tűzoltó Egyesület bemutatója gazdagította a délutánt.

Este a Madách Színház fiatal sztárjai operettel, a Tabdi Amatőr Színjátszók pedig a Varázsbőrönd című műsorukkal álltak színpadra.

Tűzijátékkal, majd a Veracruz Party Zenekar koncertjével, egy igazán jó hangulatú bulival zárult a rendezvény.

MEGOSZTÁS