Bemutatóval egybekötött játékos, interaktív programon vehettek részt az érdeklődők június 10-én Solton, a Vécsey Károly Művelődési Házban. A gyerekek és felnőttek számára is igazán érdekes, tartalmas foglalkozás egyik kiemelt célja a bennünk rejlő tehetség felszínre hozása és erősítése volt. A délelőtt folyamán érdekes hangszereket próbálhattak ki a jelenlévők, és közös zenélésre, éneklésre is sor került. Alkalom nyílt még többek között kézműveskedésre és a Sakk megismerésére.

-Hirdetés-

A programot a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház valósította meg a Nemzeti Tehetség Program keretében.

MEGOSZTÁS