2017.június 21-én, délután 5 órakor sok vidám gyerekkel, érdeklődő szülőkkel telt meg a falu Közösségi Háza.

-Hirdetés-

Hagyományosan az idén is itt került megrendezésre a Tanévzáró Ünnepély, melyet Szabó Olivér 2. osztályos tanuló nyitott meg, Kányádi Sándor egy szép versével, melynek címe: Kicsi faluból való vers.

Ezt követően az iskolai alapítvány díjátadására került sor, melyet azok a 4. osztályos diákok vehettek át, akik tartósan, négy év alatt, példamutató szorgalmukkal, magatartásukkal, versenyeredményeikkel és tanulmányi munkájukkal érdemelték ki.

A kuratórium dicsérő oklevelekkel és vásárlási utalványokkal jutalmazta a diákokat, ezzel is ösztönözve őket arra, hogy a felső tagozatban is hasonló lelkesedéssel folytassák tanulmányaikat.

Az iskola igazgatónője Schantlné Farkas Julianna oklevelekkel és jutalomkönyvekkel gratulált a jeles és kitűnő tanulóknak. Zárásként Gudmon Brigitta egy vidám hangulatú verssel kívánt mindenkinek kellemes vakációt.

MEGOSZTÁS