A települési rendezvény programja már előző nap este megkezdődött a SPORTOLJ AZ EGÉSZSÉGESEBB ÉLETEDÉRT: „minden kezdet nehéz, hát még a folytatás” elnevezésű közösségi futással. Bán László szervező, 40 fővel (gyermekek, felnőttek) tette meg a kitűzött távot, majd közösen töltötték el a futás utáni levezető pihenést.

-Hirdetés-

Június 24-én szombaton kora reggel a Kónya tavon folytatódott a meghirdetett program, ahol Takó Gábor alpolgármester várta a 14 horgászt, akik a legnagyobb halat és a legtöbb halat fogó címért versenyezhettek.

Hét órakor indult Lehoczki Zsolt lovas fogata a zenés ébresztővel. Amelyen Horváth János harmonika, Korom István hegedű, Márk László pedig klarinét hangjával ébresztette és hívogatta falunk lakóit az aznapi programra.

Ökumenikus Istentiszteletünket a Templomhegyen 9 órakor kezdtük, ahol Mezei Ferenc plébános, László Lajos és Ulakcsai Zoltán lelkipásztorok szolgálatát hallhattuk. Beke László köszöntő szavai, valamint Égető Lászlóné és Eke Pál éneke erősítette közös hitünket, haza-, és település szeretetünket. 

Közben a sportpályán már kezdetét vette Bálint István szervezése alatt 6 csapat nevezésével a Fociderby. A vízi foci, ugráló vár, szakszemélyzet felügyeletével, a csillámtetoválás és arcfestés Szécsényi Attiláné vezetésével, a lufi hajtogatás és játéksarok Farkas Gizella koordinálásával kínált lehetőséget az érdeklődő gyermekek számára. Tóth Brigitta lovagoltatással, Tóth Sándor kovács pedig ló patkolás bemutatóval színesítette a programot.

Az ünnepélyes megnyitón Bán Róbert polgármester köszöntötte a meghívott települések elöljáróit, valamint Bányai Gábor országgyűlési képviselőt, továbbá Dobrai Ferenc polgármestert, aki a testvértelepülés, Diósad delegációját vezette.

A köszöntőt követő népzenei előadás keretén belül láthattuk a Pintyőke Tánccsoport fellépését Mártáné Czékus Györgyi vezetésével, a Tázlári Rozmaring Asszonykórus és a Citerazenekar közös műsorát.

A meghirdetett osztálytalálkozón az Általános Iskola 5 (szervező: Kovács Kitti), 10 (szervező: Vincze Renáta), 40 (szervező: Gréczy István) elballagott diákjai és osztályfőnökei is jó hangulatban töltötték el a napot, a Gulyás Ágnes által megszervezett közös vetélkedőn pedig még több élménnyel gazdagodhattak a résztvevők és a nézők is.

Az ulti versenyt Vizi István fogta össze.

A gasztronómiai versenyek iránt idén is igen nagy volt az érdeklődés. Sós és édes sütemények, saláta, szörp, lekvár és főző versenyekben indulhattak a nevezni kívánók.

„ A múlt velünk él” kötelességünk őrizni örökségünket, hagyományainkat, elnevezés alatt kiállítást láthattunk régi fényképekből (fekete-fehér), amin a prónayfalvi és tázlári emberek életét, munkáját, nevezetességeit vagy éppen a családjait nézhettük meg. Továbbá hímzett falvédőkből, régi bögrékből, kancsókból és köcsögökből igazi emlékek sorakoztak előttünk, látványosan elénk hozva a régmúlt pillanatait, Mártáné Györgyi és Gulyásné Nellikeszervezése alatt.

Láthattuk helyi termelőink (savanyúság, sajt, szappan, házi tészta, papírfonás, ékszerkészítés, kovácsoltvas, faragott pásztorbot), kézimunkásaink termék és a környező települések (Megyei Értéktár, Imrehegy, Soltvadkert, Kiskunmajsa, Bócsa) érték-, település illetve termék (sajt, szörp és kézműves termékek) bemutatóját a „hisz minden közösségnek vannak értékei” mottó nyomán. A bemutatót Tóth Csaba koordinálta.

Megjelentek előttünk településünkön megtalálható régi motorok, autók, gazdasági gépek. A „veterán kedvenceket Balogh Tibor szervezte a focipályára.

Idén is ehettünk Óriáspalacsintát, köszönjük az önzetlen munkát a Szatymazi tanyagondnokoknak.

Délben nagyon finom Sertés vegyes, vagy Birkapörkölt közül választhattak az ebédelni kívánók, melynek előkészületeit Égető Sándor segítette, a főzést pedig Erdődi György irányította.

Helyben dagasztott, sült és ízletes házi rétes bemutatását láthattuk Bertáné Rózsika néni vezetésével.

A meghirdetett „Tiszta udvar, rendes ház” cím odaítélésénél sem volt könnyű dolga a zsűrinek.

Kerestük és megtaláltuk az idei Tázlár Büszke Rád cím jogosultját Égető Lászlóné Ilonka személyében, aki éneklésével öregbíti településünk hírnevét.

15 órakor fellépésével színesítette a közösségi programunkat és közel ezer ember hangulatát fokozta az Irigy Hónaljmirigy fellépése, melynek támogatását az F&F Pack Kft-nek köszönhetjük.

A páros párbaj (egy kakas, egy tyúk) vetélkedőjén Beke László kíváncsiskodott a felől, hogy ki hogyan ismeri a párját.

Sörívó versenyünkön Szécsényi Attila vezetésével gördülékenyen megtaláltuk a leggyorsabb sörivónkat a bátor jelentkezők közül.

Nagy Zoltán és Rigó Mihály Shadows számokat játszottak gitáron.

A tombolasorsoláson Wellness hétvége, kétszemélyes vendéglői ebéd vagy vacsora, kiskunmajsai családi fürdőbelépő és vásárlási utalvány került kisorsolásra.

20:30-tól Takács Nicolas az X-Faktor kalapos énekese örvendeztette meg hallgatóságát, majd disco volt. DJ Majorral, valamint Vass Árpáddal hajnalig tartó mulatozás következett.

Az egész napos kiszolgálást köszönjük a Rodeó büfé és a Nagygombóc fagyizó munkatársainak.

Köszönjük a rendezvényt támogatók felajánlásait, a szervezést lebonyolítóknak, a zsűritagoknak, a Polgárőrség tagjainak, a fizikai munkát végzőknek, a rendezvény különböző területein segítőknek, a fényképésznek, és a videósnak a munkáját.

Bánné Égető Zsuzsanna önkormányzati képviselő

MEGOSZTÁS