Orgoványi színjátszók az “Asszonyok dicsérete, Zsuzsa” című zenés esttel vendégszerepeltek a soltszentimrei kultúrházban 2017. július 29-én.

-Hirdetés-

Az előadás első részében könnyed kabaréjelenetekkel irányították a közönség figyelmét a színpadra. A második részben, képek és jelenetek vetítésével kísért előadáson, az 55 éves korában elhunyt, hányatott sorsú, csodálatos hangú énekesnő, Cserháti Zsuzsa művészetét mutatták be.

A Gellért Imréné Etelka rendezésében, az Asszonyok dicsérete előadássorozat, a közeli és távolabbi múltunk kiváló asszonyainak állít emléket. Korábban Polcz Alaine, magyar pszichológus, írónő, a hospice magyarországi úttörője; Zsindelyné Tüdős Klára, jelmeztervező, néprajzkutató, az üldözötteknek menedéket nyújtó humanista; Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő; bemutatása volt a téma. Terveik szerint jövőre Szabó Magda írónő munkásságát viszik színre. Az asszonyok mellett, a „Rendkívüliek” című előadás sorozatban kiváló férfiakat mutatnak be. Az eddigiekben Cseh Tamás énekes-dalszerző kapott helyet, a következőkben Semmelweis Ignác, magyar orvos, az „anyák megmentője” lesz az a téma. Ezek az előadások nemcsak a kiválóságok életének kronológiai ismertetését jelentik, hanem munkásságuk, művészetük, küzdelmes életük, a ma embere számára követendő példát adó, ezzel együtt lelkesítő üzenetként történő átadást célozza.

A mostani előadáson is, Cserháti Zsuzsa szerepét játszó Véghné Murár Brigitta valójában nem „csak” elénekelte, hanem igazából előadta Cserháti dalait, hitelt érdemlően érzékeltetve a belső konfliktusokkal küzdő, ugyanakkor briliáns hangú énekesnő küzdelmes életét. Minden elhangzott dal után szűnni nem akaró taps jelezte a közönség elismerését.

Az előadás, és az azt megelőző próbák feltételeinek megteremtéséért külön köszönet Sörösné Barna Csillának és Rakonczai Csaba technikusnak.

Fényképek: Magyar József
Szöveg: Faragó Gábor

MEGOSZTÁS