A Kiskunhalasi UGYE egyesületének keretein belül úszik versenyszerűen a két fiatal, akik több éve keményen dolgoznak a sikerekért. Mára elmondható, hogy mindketten felkerültek a korosztályos ranglistákra, sőt már országos szinten is vannak kiemelkedő eredményeik.
A 12 éves Kiss Virág már 95 érmet szerzett a különböző versenyeken, akinek Novotny Attila a jelenlegi edzője. Fontos megjegyezni, hogy Virág nem csak nagyszerű úszó, hanem 5 éve kitűnő tanuló is a helyi általános iskolában, amely intézmény mindenben partner, hogy „jó tanuló és jó sportoló” legyen. A nevelőedzője Grigorov Leila volt, akinél megtanulta az úszás alapjait. Már 3 hónapos korában barátkozott a vízzel, amikor Novotny Attilánál babaúszás foglalkozásokon vett részt. Mindössze 4 éves volt, amikor részt vett az első úszótanfolyamon és akkor szeptemberben kezdett el rendszeresen járni Kiskunhalasra edzésekre. Heti 4-5 edzéssel a háta mögött lett igazolt versenyző 7 éves korában, 2012. decemberében. Azóta heti 8 edzéssel készül és több korosztályos megyei versenyen vett már részt, amelyeken számtalan érmet szerzett. Az első komolyabb eredményét két évvel ezelőtt érte el, amikor megyei bajnokként a diákolimpia országos döntőjébe jutott, ahol 50 m-es hátúszásban a harmadik helyet szerezte meg. Bekerült „a jövő bajnokai” elnevezésű programba, amelyben Békés, Csongrád és Bács megye 5 versenyzője vehet részt. Természetesen a jó szerepléshez kell a kiváló családi háttér, hiszen van, hogy kétszer megy egy nap a lány Kiskunhalasra edzésre. A mentális felkészülésben Hirsch Ágnes van a segítségre. Az idei évben az Országos Bajnokságban az igazolt versenyzők mezőnyében 100 m és 200 m hátúszásban bronzérmet szerzett. A korosztályos ranglistán 50 m háton 2., 100 m háton 3., 200 m háton 3., 200 m vegyesben 8. és 400 m vegyes úszásban a 12. helyen áll.
A 9 éves Tóth Benjámin is a kiskunhalasi egyesület igazolt úszója. A fiatal sportolónak Grigorov Leila egyengeti edzőként az útját. Az úszás alapjait 4 évesen kezdte elsajátítani Pásztor Gyulánál a kiskőrösi tanuszodában. Ide 4 évig járt heti 3 alkalommal, miközben részt vett a diákolimpiai, járási és kistérségi versenyeken, amelyeken több érmet is szerzett. Az elmúlt évben a diákolimpia küzdelmeiben a megyei döntőben 50 m-es gyorsúszásban az előkelő 5. helyet szerezte meg. Tavaly szeptembertől már heti 5 edzéssel készül. A kiskunhalasiak 2017. februárjában tudhatják a soraikba, miután a leigazoló versenyen – a 4 úszásnemet kell megadott időn belül teljesíteni – sikeresen szerepelt, 1 arany, 2 bronz és egy 4. helyet szerzett. Jelenleg korosztályában a 178 úszót számláló 50 m-es gyors ranglistán a 91. helyen áll. Meg kell említeni, hogy ő a legfiatalabb versenyzője jelenleg a kiskunhalasi egyesületnek, amelyen belül komoly munka folyik. Nála is fontos megjegyezni, hogy a család és az iskola minden hátteret megad, és nagy áldozatot hoz a sikeres szereplés érdekében. A soltvadkerti fiataloknak nagy motivációt jelent, hogy együtt edzhetnek ifjúsági EB bajnokkal vagy a 4×200 m-es felnőtt női magyar bajnok váltó tagjaival.
Filus Tibor