Augusztus 27-én, a Szüreti Napok keretén belül, főzőversenyt hirdettek Kecelen.
A gasztronómiai megmérettetésre 10 csapat nevezett. A zsűri tagjai voltak: Balogh István Ferenc – a Magyar Éttermi Mesterek Klubjának elnöke, Haszilló Ferenc- Kecel Város polgármestere, Fejes Zalán- a Magyar Éttermi Mesterek Klubjának tagja, valamint a Fürtös Vendéglő- étterem vezetője. A díjakat Borbényi László, a Fürtös Vendéglő tulajdonosa biztosította. 

-Hirdetés-

Emléklapot vehetett át:
Városi Könyvtár és Művelődési Ház csapata
Vulman József
Hunyadi László
Németh József
Keceli Közös Önkormányzati Hivatal csapata

Különdíjas: Tűzoltók csapata
I. hely: Piszár Norbert
II. hely: Kiskőrösi Járási Hivatal csapata
III. hely: Radva Zoltán

Az eredményhirdetés után az Exotic TSE táncbemutatója következett.
Felléptek:  Király Lilla – Tamaskó Zalán,  Király Enikő – Csonka Ákos,   Csúzi Fanni – Veréb Andor

A rendezvény keretein belül bemutatót tartott a Bács-Team csapata. A gyakorlatokat bemutatta: Vancsik Nándor a csapat vezetője, Imre Zsolt, Horváth Ádám, Schneider János, Benkő László, Schnürlein Henrik, Schnürlein Andor, Farkas Ferenc, Vancsik Lúcia, Tagai Márk, Tagai Milán, Vancsik Domán, Vancsik Amina és Vancsik Hunor.

Színpadra lépett a Soltvadkerti Gitár Duó. Az estét pedig Beatrice koncert zárta.

MEGOSZTÁS