Szeptember 9-én, szombaton rendezték meg a 4. Birkózó versenyt Tázláron.

-Hirdetés-

Reggel a csapatok folyamatosan érkeztek a tázlári sportcsarnokba, ahol orvosi vizsgálat, és mérlegelés után regisztrálták a 68 birkózó gyereket.

Az emeleten egy erre kialakított szobában kiadós reggelire hívták a szakosztály vezetőket, edzőket és bírókat. Itt köszönte meg Bálint István Gábor a Tázlári Football Club elnöke – ide tartozik a Labdarúgó és Birkózó szakosztály – azt az áldozatos munkát, amit a sportvezetők tettek a gyerekekért, akiknek a nevelésükkel érezhető magatartás változáson mennek keresztül pozitív irányba. Külön kiemelve mondott köszönetet Fék Szabolcsnak a mai verseny létrehozásában nyújtott segítségéért. A bíróknak jó munkát kívánva zárta beszédét.

Az ünnepélyes bevonulást követően, a himnusz elhangzása után Takó Gábor alpolgármester köszöntőjét hallgathattuk meg. Beszédében megemlítette, hogy a hat éves tázlári Birkózó Szakosztály sportolói egy sor jelentős eredményt értek már el, amihez szükségük volt Dudás János remek szakmai munkájára, és a 15 főt számláló – jelenleg – gyerekek és szüleik kitartására. 

Mindezek mellet említést tett arról is, hogy egy pályázat útján egy éven belül új birkózóterem létesül a településen a megfelelő felkészülési körülmények biztosítására.

A gong hangjára megkezdődött a több súlycsoport, és életkor alapján történő kategóriánkénti besorolású versengés.

A rendezők köszönik a magas részvételt, a szülők, a hozzátartozók, a nézők szurkolását és a különböző támogatásokat.

K.Gy. 

MEGOSZTÁS