A szombat reggel jól indult az akasztóiak számára, hiszen a búcsú alkalmából már reggel 8-kor zenés ébresztővel ébresztették a falu apraját-nagyját a Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai.
11 órától a Főtéren az erőembereké volt a szerep.
Ezzel egyidőben Újvári Benjáminné Sztraka Zsuzsanna “Életem versekben és képekben” című kiállítását is bárki megtekinthette a Könyvtárban. 
A lovas felvonulókat finom ebéddel várták a Piactérnél.
Ezt követően, 13 órától kezdetét vette a főzőverseny, melynek a Gasztronómiai piknik fantázianevet adták a szervezők.
14 órakor a falu polgármestere: Suhajda Antal, köszöntőjével megnyitotta az Akasztói Szüreti Mulatságokat. Ebből az alkalomból színpadra lépett: az Akasztói Vízkereszt Citerazenekar, a Sárfehér Néptáncegyüttes és a Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar. 
A kulturális programok sora, a szüreti felvonulással folytatódott, majd a Pedrofon rock zenekar fellépésével. A számos zenés fellépés mellett, táncból sem volt hiány. Geiger Vivien-Szabó Barnabás, Geiger Zsanett-Drahos Gergő  társastánc bemutatója színesítette a délutánt.
A testvértelepülések vezetői is köszöntötték a rendezvényen megjelenteket.  
Hogy a szakácsoknak ne kelljen tovább izgulniuk, 18 órakor a zsűri eredményt hirdetett. 
A késő délután: zenés áhítattal, a Vízkereszt Citerazenekar és az Izsáki Néptáncegyüttes fellépésével folytatódott. 
19 órától végre kezdetét vette a várva várt Szüreti Vigadalom. Rózsás Viktória, Matyi és a Hegedűs, Nádas Anti és Szekeres Misi – megjelenésükkel emelték a mulatság fényét. 
Természetesen a tűzijáték sem maradhatott el, megkoronázva ezzel ezt a háromnapos rendezvényt. 

-Hirdetés-

Fotó: Sz.G.

MEGOSZTÁS