Rögtön tegyük hozzá, ahogy ő is kiemelte: az oklevéllel a szép munkát ismerték el, ami nem csupán az ő, hanem munkatársai közös tevékenysége során született meg. A soltvadkerti származású Nehéz Tamásnál ülök, aki foglalkozására nézve ács, egyéni vállalkozó és régóta egy bócsai tanyán él.

-Hirdetés-

Háromfős csapatában rajta kívül Ferber János és Vízi Barna forgatja a bárdot, illeszti a gerendákat vagy rakja a cserepet.

És ez utóbbi az, ami a gerendázaton kívül mostanában leginkább fémjelzi az ácsok munkáját: gondoljunk csak az ugyancsak általuk épített bócsai ravatalozó, iskola, katolikus templom, vagy polgármesteri hivatal tetőszerkezetére, cserepezésekre és a némelykor különleges megoldásokra!

Valami ilyesmi kellett a soltvadkerti református templomnál, amely — mint sokan tudják — éppen a bócsai pusztán megmaradt árpád kori templom köveiből épült, a földesúr kegyes engedélyével, 1794-ben. A régi kövekből álló fal rendíthetetlen, de a tető némelykor javításra szorul. Így történt ez 2015-ben is, amikor Nehéz Tamást és munkatársait bízták meg a teljes felújítással. A fa részeket több helyen újra kellett ácsolni, majd újra rakták a tetőt. Ehhez a legújabb technológiát, a Creaton cég Sakral típusú, kifejezett templomokra tervezett hódfarkú cserepeit alkalmazták.

A cég, az elmúlt évek gyakorlatát követve, 2016-ban ismét pályázatot hirdetett azok között, akik használják a termékeit. Így került be Tamásék munkájának terv- és foto-dokumentuma abba az elbírálási körbe, melynek zárása a szakmai bizottság helyszíni szemrevételezése volt. A végeredmény: az első körben a cég különdíja, egy második megmérettetésen pedig az ÉMSZ (Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége) elnöki oklevele, amely a Construma Építőipari Kiállításon került átadásra.  

Tamás így nyilatkozott az eredmény kapcsán: Hálás vagyok, hogy olyan munkám lehet, amely életörömmel tölt el! Az élet hozza elém a jó dolgokat és megtalálom magam a világban. Ebben jó társaim a feleségem és a kollégáim, akiknek sok mindent köszönök. Mindkettőjük kitartó és maximalizmusra törekvő munkája nélkül aligha tudtam volna mindezt elérni.

Nehéz Tamás magáról

Talán hihetetlen, de már 12 éves korom óta a szakmában vagyok: nyári munkát végeztem a szomszéd ácsnál, Tóth Dezsőnél, és attól kezdve egyenes volt az út. Később, amikor Kiskőrösre jártam szakmunkás képzőbe, ő volt az első szakoktatóm. Utána a selymesi Pálfi Ferenc keze alá kerültem, aki később főnököm lett. Mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek, hiszen felkészítettek az önálló munkára!

Lassan 20 éve vagyok a szakmában, egyre több tapasztalattal és egyre nagyobb megnyugvással: hogy jó helyen vagyok!

Újabb kor, újabb divatok

A tető ácsolata mind a mai napig, elsősorban lucfenyő, melynek méretre szabása a helyszínen történik. A tető dőlésszöge sokáig egyforma volt, mivel a mi éghajlatunkhoz a 40-45 fokos tető illik. Egy időre divatba jött a tetőtér beépítés, mely mára eltűnni látszik. Annál is inkább, mivel az új divat, a „minimál stílus” alacsonyabb padlást tesz lehetővé, a tető 15-20 fokos dőlésszögével. Itt igencsak figyelnünk kell a vízszigetelésre, hiszen nagyobb a valószínűsége a beázásnak. A cserép között a viharos szél „torlónyomása” jobban befújja az esőt és a havat a padlástérbe. Elmondható, hogy a modern házaknál lassan többe kerül az alátét fólia, mint maga a cserép.

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS