2017. szeptember 16-án, szombaton tartotta Őszi kikerics túráját a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kolon-tavi törzsterületén. A programon 20 lelkes érdeklődő vett részt, akik a körülbelül hét kilométeres sétaúton csodálhatták meg a Páhi-rétek élővilágát.
A fő szereplő az őszi kikerics volt, ami egyike azon kevés növényeinknek, melyek ősszel hoznak virágot és tavasszal termést. Ez a csodaszép, rózsaszín szirmú növény szeptemberben tömegesen virít a túra során bejárt gyepeken. A látogatók több érdekes rovarfajt is megfigyeltek és a védett kornistárnics pár példányával is találkoztak.
A Páhi-réteken természetvédelmi szempontok szerint zajlik a kaszálás, melybe most bepillantást nyertek a túra résztvevői. Mivel az útvonal érintette a Kolon-tavi Orchideák tanösvényt, így természetesen a hazai kosborokról is esett szó. Sőt, a túravezető – Morvai Edina – örömhírrel is szolgált a csapat számára, hiszen a héten az őszi füzértekercs nagyobb állományát találták meg, mely új faj a Kolon-tavi őrkerületre nézve. Így a lelkes résztvevők, a kirándulás után ezt az apró méretű orchideát is szemügyre vehették.

-Hirdetés-

-fg-

MEGOSZTÁS