Az új tanévben, szeptember 20-án látogatott el a kaskantyúi általános iskolába Kuti Erika c. r. őrnagy, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója, hogy balesetmegelőzési foglalkozást tartson az alsós tanulóknak.
Azt gondolhatná az olvasó, hogy ilyen kis faluban kevés veszély leselkedik a gyalogosan vagy kerékpárral közlekedő gyermekekre. A reggelente iskolába- és munkába sietők, a romló időjárási viszonyok, az őszi betakarítási munkálatok okozta forgalom és a kijelölt gyalogátkelő hiánya miatt bizony itt is több figyelmet kell fordítaniuk a közlekedésre a kicsiknek.
A tudnivalókat érdekes, játékos, interaktív formában, rövid rajzfilmek segítségével ismertette az őrnagy. Egyénisége, izgalmas előadása magával ragadta hallgatóságát. Beszélgettek, a tanulók szerepjátékkal bizonyították ismereteiket. Megértették, hogy a szabályok értük és nem ellenük vannak.
Az első osztályosok boldogan vették át a kedves ajándékokat. Megígérték, hogy tavaszig szépen gyakorolnak, s májusban bemutatják kerékpáros közlekedési tudásukat.
Kutyifa Ilona