A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság két élcsapata találkozott a 7. fordulóban egymással. Ezen a napon a keceliek hazai pályán fogadták a Kiskunfélegyháza együttesét.

-Hirdetés-

A mérkőzést a keceleik nyerték meg 3-1 (0-0) arányban: Eifert – Horváth Á.,

Nagy G., Vata, Popán (Ács), Nagy E. (Vágó), Sendula P. (Gazsi), Varga (Papp), Puczi (Herczeg R.), Sendula J., Herczeg P. Edző: Kis Péter. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott kevés helyzettel mindkét oldalon. A mérkőzés meghatározó eleme volt, hogy a valamivel többet támadó kiskunfélegyháziak a 35. percben megfogyatkoztak miután Valkai Tamás megkapta a második sárga lapját és így a kiállítás sorsára jutott. Az emberelőnyt a szünet után tudták gólokra váltani a hazaiak. A keceliek az 55. percben szerezték meg a vezetést Varga Stefano találatával (1-0). Ezt követően az 59. percben a félegyházi Tóth István öngól vétett, így már két gólos volt a hazai előny (2-0). A 76. percben tovább növelte előnyét a hazai gárda Varga Stefano révén (3-0). A végeredmény a 90. percben alakult ki, amikor Csurka Ádám a vendégek szépítő találatát (3-1). A keceliek a második félidőben többet támadtak és jól használták ki, hogy emberelőnybe kerültek, így megérdemelten tartották otthon a három bajnoki pontot.

Ifjúsági eredmény:
Kecel FC-Kiskunfélegyháza 2-3 (1-1)
Gólszerző: Katus, Liska.

Október 8. vasárnap: 15.00
Kalocsai FC-Kecel FC

Filus Tibor

MEGOSZTÁS