A dobai polgármester meghívására 2017. szeptember 30. és október 2. között Újházi Zsolt polgármester vezetésével a kaskantyúi delegációval Erdélybe látogattam el. Az utazás célja a testvérfalusi kapcsolat ápolása volt, mely már közel egy évtizede tart.
Szombat késő délután érkeztünk meg e kis településre, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. A közel 8 órás út után, a helyi pálinkafőzdéhez sétáltunk, ahol kítűnő szilvapálinkájukat kóstolhattuk meg. A finom nedűt ízlelgetve a település nyugalma, a kellemes nyár esti levegő és a naplemente egészen lenyűgöző volt. A jó hangulatot megalapozva, egy rövid ismerkedés után vacsorára invitáltak minket a délutáni oktatási központba, ahol disznótorost szolgáltak fel nekünk. A délutáni pálinkázás és borozgatás kiváló alapot adott az esti beszélgetéshez.
Szállásunk a szomszédos faluban a Panoráma Hotelben volt. A szálloda egy dombra épült, a szobák ablakából és a teraszról is egészen pazar kilátás tárult elénk. Vasárnap a bőséges reggeli után, buszba pattanva a református templomba ünnepi istentiszteletre siettünk. Ezután az ebéd következett, melyet „Nagydoba és Kisdoba a változó időben” című monográfiájának bemutatásával kötöttek egybe. A könyvet Dr. Varga Pál lelkipásztor mutatta be.
A finom ebéd után kezdetét vette a szüreti felvonulás, melynek során az igazi falusi életből is ízelítőt kaphattunk. Hagyományos lovasszekereken utazva, helyi népviseletbe öltözött fiatalokkal, nótaszóval vonultunk végig utcáikon. Kedves, mosolygós barátságos emberek integettek vissza nekünk házaik ablakából, kapujából. Az egyes állomásokon pogácsával, süteménnyel, borral, üdítővel kínáltak minket. A felvonulás után, a kulturális műsor a kisdobai kultúrotthonban folytatódott.Csüry István püspök úr a lakosság figyelmébe ajánlotta a Dobáról megjelent könyvet, majd rendhagyó módon először léptek színpadra a dobai általános iskola diákjai. Utánuk a szilágycsehi Berekenye Néptáncegyüttes fiataljai mutatták be táncos produkciójukat és a Dobai Citera Együttes is újra színpadra állt. A táncos zenés műsorok után egy közös bográcsozásra és nótaestre vártak mindenkit a dobai általános iskola udvarára.
Az est zárásaként tűzijátékkal, majd hajnalig tartó mulatozással kedveskedtek nekünk.
Kaskantyúi borral és virágcsokrokkal köszöntük meg a szívélyes vendéglátást Doba vezetőségének. A kaskantyúi pedagógusok plüssökkel, könyvekkel, tollakkal kulcstartókkal kedveskedtek az általános iskolás gyerekeknek.Hétfőn reggel búcsút vettünk vendéglátóinktól és a viszontlátás reményében indultunk haza. Csodálattal töltött el minket az emberek vendégszeretete és a táj is. Kellemes élményekkel tértünk haza.
Kutyifa Ilona