Az elmúlt hétvégén, szombaton tartották a Szüreti Mulatságot Tázláron. 

-Hirdetés-

Már reggel nyolc órakor DJ Major Peti és kis csapata útra kelt zenés ébresztőjével. Először Tázláron tettek egy kisebb kört, majd Tázlár – Felsőtelep felé vette az irányt, hogy ott is kerülve egyet invitálja az ott lakókat az ebéd után egy órai kezdetű Szüreti FelvonulásraVisszaérve Tázlárra már hosszas útvonalon kacskaringózva a község utcáin ment a felhívás, és ha már felkeltették az emberek érdeklődését ők köszönetként egy-egy sütivel üdítővel kínálták a csapatot. Az út vége a felvonulás kezdetéül szolgáló – itt ért véget is a felvonulás – Sportpálya volt. Ide érkeztek a fogatok és lovasok, míg a traktorokat csettegőket, egyéb járműveket a Rodeó Söröző udvarára várták.Ebéd után indult a menet! A Polgárőrség felvezetésével és út biztosításával sorban először a fogatok, lovas kocsik, lovasok, majd utánuk a traktorok, autók utánfutókkal, csettegők és minden más. 

A hatalmas részvételi létszámot elérő konvoj eleje szinte felért Felsőtelepre mire az utolsó jármű csatlakozott a sorba. A felsőtelepi megállóban szólt a zene beindult a tánc és kisebb dínomdánom evés-ivás.A menet Tázlárra vette az irányt ahol a végállomáson kívül egy kínálós-táncos pontot alakítottak ki a Vásártéren. Itt a falu utcái összefogva kínálták az éhes, szomjas felvonulóknak az általuk készített süteményeket, szendvicseket és szomjoltó nedűt.

A felvonulás végén nem sokkal összesítették a versenyre meghirdetett kategóriák szavazatait, és következett az eredményhirdetés miszerint a szervezői különdíjat a Legszebb Feldíszített Jármű kategóriában a Balota Fogadó csapata nyerte. A Legszebb Lovas Lány – 20 szavazattal – az 5-ös számú Tomán Viktória. Külön díjban részesült Vágó István 6-os fogata, valamint a szervezők második különdíját, az egyedi jármű és kitartása miatt – végig tekerte a felvonulást egy díszes utánfutót húzva biciklivel – Farkas János (Maci) kapta.

Ezek után megkezdődött a zenei program ahol – az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató versenyén országos népszerűséget szerző – a Tázlári Rozmaring Asszonykórus és Citera zenekar, először közös, majd a Citera zenekar önálló műsorát láthatták hallhatták miközben elhangzott Vincze Beatrix éneke is. 

Szamosi-Sztojka Duó hajnalig tartó zenélését az elején a tombolahúzás, majd az esti fellépő a Tesók együttes – akik fergeteges hangulatot hoztak létre bevonva a közönséget is – szakította meg egy-egy kis időre.

-K.Gy.-

MEGOSZTÁS