Idén ötödik alkalommal került megrendezésre október 7-én a Kecel-Nagydíj Időfutam Kerékpárverseny. A Kunsági Öko Fitt TSE szervezésében meghirdetett eseményre 47-en neveztek a különböző kategóriákban.

-Hirdetés-

Az egyesület részéről Juhász László elmondta, hogy az időmérő futamokat gyermekek és felnőttek számára szervezték. A fiataloknak 7 km-es, a felnőtteknek pedig 20 km-es távokat kellett teljesíteniük. A verseny helyszíne a Kecel külterületén található ún. Uniós út vagy közismert nevén „harckocsi úton” zajlott. A Soltvadkerti irányában található útszakasz új építésű, jó minőségű 5 km-es aszfaltút. A gyermekeknek 3,5 km-nél volt a forduló, a felnőttek pedig kétszer teljesítették oda-vissza az utat. Örömmel számolt be arról, hogy a résztvevők száma minden évben egyre több és a tavalyi 28 indulóval szemben idén már
47-en álltak rajthoz. A versenyzők elsősorban a környező településekről érkeztek, de voltak, akik Tolna megyéből jöttek. A verseny végén mindenki emléklapot kapott és a dobogós helyezettek érem díjazásban részsültek.

I. korcsoport (2002-2016):
1. Mészáros Bence – 10:33 perc
2. Tanács Janka Boglárka – 12:45 perc
3. Péter Patrícia Jázmin – 13:47 perc

Mindhárman a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros SE versenyzői.

I. korcsoport lány:
1. Tanács Janka Boglárka – Szekszárd – 12:45 perc
2. Péter Patrícia Jázmin – Szekszárd  – 13:47 perc
3. Kövesdi Dorina – Team Pista Bike, Pécs  – 14:26 perc

I. korcsoport fiú:
1. Mészáros Bence – Szekszárd  – 10:33 perc
2. Rostás Levente – Team Pista Bike, Pécs – 14:44 perc
3. Koroknai Balázs – Team Pista Bike, Pécs – 15:50 perc

II. korcsoport (1978- 2001):
1. Zubornyák György – Kecskeméti első sor – 28:38 perc
2. Schneider Sebestyén – Szekszárd – 28:46 perc
3. Kovács Gábor – KAKK – 28:48 perc

III. korcsoport (1968-1977):
1. Pető Tibor – Szeged – 29:12 perc
2. Csányi Róbert – Hód Triatlon – 29:24 perc
3. Váradi Krisztián – Pedal and Caffe – 29:39 perc

IV. korcsoport (1900-1967):
1. Balázs Tibor – Szekszárd – 28:47 perc
2. Eperjes János – KAKK – 32:52 perc
3. Spang Ottó – Kecskemét – 34:02 perc

ABSZOLÚT:
1. Zubornyák György – Kecskeméti első sor – 28:38 perc
2. Schneider Sebestyén – Szekszárd – 28:46 perc
3. Balázs Tibor – Szekszárd – 28:47 perc

Felnőtt női:
1. Tancsa Judit – Szekszárd – 35:43 perc
2. Haskó Zita – Soltvadkert – 47:34 perc

Filus Tibor 

MEGOSZTÁS