Rangos elismeréseket adtak át a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén

A legrangosabbnak számító „Bács-Kiskun Megyéért Díj”-at idén Kurucz András és Versegi János kapta!

-Hirdetés-

Ma délelőtt tartotta ünnepi ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a Lakiteleki Népfőiskolán. A rendezvény egyik fő apropója az 1956-os forradalmi megemlékezés volt, de ez alkalommal kerültek átadásra a megyei kitüntető díjak is. E nívós elismerések azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, melyek kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták a megye érdekeit és javát.

Az ünnepségen további prominens vendégek is részt vettek: többek között Kovács Ernő kormánymegbízott, Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és a Népfőiskola Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rausch Sándor alelnök, Dr. Kovács Endre Miklós megyei jegyző, Dr. Bankó Ágnes megyei aljegyző, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, valamint a kitüntetettek és hozzátartozóik, a megye igazgatási, társadalmi, egyházi és gazdasági vezetői, a megye településeinek polgármesterei, a megyei közgyűlés tagjai és a külső bizottságok tagjai.

A rendezvényt Lezsák Sándor házigazda köszöntői szavai nyitották meg, majd ünnepi beszédet mondott Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. „A szabadság ’56 óta a legtisztábban, legőszintébben csengő szó, melynek mi és az általunk nevelt, oktatott generáció ad tartalmat. A holnap felelősei mi vagyunk. Sorsunk, jövőnk, gyermekeink és unokáink jövője 1956 talaján érik erős, biztonságos, kiszámítható, fejlődő nemzetté, boldog hazává. Itt nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell, és nem elég akarni, de tenni kell, ahogy ezt Váci Mihály is írta. Mindenkinek a maga választotta, vagy a kijelölt helyén.” – hangzott el az elnök gondolatai között.

A kitüntetettek nevében Szemereyné Pataki Klaudia mondott köszöntet és egyben történelmi nevezte a mai napot, amikor a városi és a megyei közgyűlés közösen ünnepelhet. A kitüntető díjak átadása és a színes, ünnepi műsor után a megyei önkormányzat svédasztalos állófogadással vendégelte meg a meghívottakat. Rausch Sándor alelnök pohárköszöntőt mondott a kiskőrösi Kunság-Szesz Zrt. Irsai Olivér szőlőpálinkájával, mely „A megye legjobb szőlőpálinkája” címet nyerte el 2016-ban. A fogadáson a „Megye Bora 2017” címet kiérdemelt borokkal koccinthattak a vendégek: a Vass Borászat Kunsági Olaszrizlingjével (2016), a Font Pincészet Cabernet Sauvignon Roséjával (2016) és a Frittmann Borászat Kunsági Merlot-jával (2013).

Az ünnepi műsor részként népdalokat adott elő a Dusnoki Igazgyöngy és Hagyományőrző Népdalkör, valamint énekelt a kiskunfélegyházi Batthyányi Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos kórusa. Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve Nagy Gáspár Láthatatlan kőre vésem és Tóth Bálint Magyar Litánia című versét szavalta el Körtvélyesi Zsolt színész. A műsor zárásaként a Mayossa Hagyományőrző Egyesület adott elő fergeteges és látványos rábaközi, dél-alföldi és pálpataki táncokat. Produkciójukat a Szabó Zoltán és barátai című zenekar kísérte.

A 2017. év díjazottai:

  1. „BÁCS-KISKUN MEGYÉÉRT DÍJ”
  • Kurucz András
  • Versegi János
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ”
  • Délity József Ádám
  • Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE VIDÉKFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”
  • Eichardt Géza
  • Gyöngyösi Sándor
  • Rakonczainé Kurunczi Gyöngyi
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ”
  • Beke Zsolt
  • Endre Veronika
  • Schwarcz László
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE TUDOMÁNYOS ÉLETÉNEK FEJLŐDÉSÉÉRT DÍJ”
  • Dr. Minamizuka Shingo
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZIGAZGATÁSÁÉRT DÍJ”
  • Csáki Béla
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ”
  • Mayossa Hagyományőrző Egyesület
  • Penovác Endre
  • Sövény Mihály

 

 

  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ”
  • Binszki József
  • Hidegné Szabó Éva
  • Márai András
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE LAKOSSÁGÁNAK VÉDELMÉÉRT DÍJ”
  • Vaslóczki Ferenc
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”
  • Kormos Jakab
  • Sági Lajos
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ”
  • Dusnoki Igazgyöngy és Hagyományőrző Népdalkör
  • Sibalin István (posztumusz)
  1. „ÉV POLGÁRMESTERE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN DÍJ”
  • Csomor László
  • Szemereyné Pataki Klaudia
  1. „BÁCS-KISKUN MEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ”
  • Jerémiás Donát
  • Molnár Gábor
  1. „A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ DÍJA”
  • Bíró Zsuzsanna
  • Horváth Gyula
  • Mess Gabriella
MEGOSZTÁS