Soltszentimrei hős a Spartathlonon

A Spartathlon egy 246 kilométeres ultra maratoni futóverseny Görögországban, Athén és Spárta között. Az 1983-óta, évente rendezett verseny szeptember utolsó péntekén rajtol. A futók az Akropolisz lábától indulnak és a Spárta főterén álló Leonidász szobor lábának megérintésével ér véget a verseny, amely egy Pheidippidész nevű athéni futár Hérodotosz által dokumentált futását reprodukálja, és történészek szerint ez a futás képzi a modern maratoni mitológia alapját. Ez a verseny az egyik legkeményebb hosszú távú futás a világon. Olyasmi, mint a hegymászóknak a Mount Everest megmászása. A Spartathlont már teljesíteni is nagy dolog! A táv mellett a nap közbeni meleget, és az éjjeli hideget is bírni kell, valamint a végeláthatatlanul kanyargó szerpentineket. A versenyen összesen 390 fő indulhat, amelyre igen komoly nevezési feltételek teljesítésével lehet eljutni. A szintidő 36 óra, de menet közben a szigorú részidőket is tartani kell.

-Hirdetés-

A Spartathlon teljesen amatőr szellemiségű. A verseny tisztaságát védve a szervezők nem osztanak pénzdíjakat, és az összes célba érkező azonos díjazásban részesül, azaz nyer egy olajág-koszorút, melyet spártai elöljárók helyeznek a fejére, és egy érmet. Továbbá minden célba érkezőt spártai lányok kínálnak az Evrotasz folyó vizével. A görögök a versenyt nemcsak sporteseménynek, hanem kulturális rendezvénynek is tekintik. Nagy tiszteletet és elismerést tanúsítanak a résztvevők iránt, akiket „spártai hős” jelzővel illetnek. Természetesen a jók közül is csak a legjobbak érnek célba, képesek szintidő alatt teljesíteni az eszméletlen távot. A nagyvilág szinte minden tájáról érkező futóknak azonban általában kevesebb, mint fele jut csak el másnap alkonyatig, a célig.

A magyarok általában nagyon jól szerepelnek a Spartathlonon. Az idén 24 magyar indult, közülük 20-an értek célba, és köztük volt Veres Szilárd soltszentimrei ultrafutó is! Szilárd Soltszentimrén él családjával, és családi gazdaságot vezet. Számára a futás egyfajta hobbi, de leginkább életforma, amit az egészségének a megőrzése motivál. Nyolc évvel ezelőtt is azért kezdett el futni, hogy az enyhén túlsúlyos alkatán és a láncdohányos szokásán változtatni tudjon. Kitartásának meg lett az eredménye! A versenyre edzője Lőrincz Olivér útmutatásai alapján készült fel és a futáson két kísérője, a felesége, Varga Zsuzsi, és Németh Ákos segítette.

A futással és a Spartathlonnal kapcsolatos élményeit 2017. október 19-én, a soltszentimrei könyvtárban szervezett, vetítéssel egybekötött találkozón osztotta meg a nagy számban megjelent érdeklődőkkel. Az élménybeszámoló résztvevői őszinte érdeklődéssel, érzékelhető őszinte elismeréssel kísérték figyelemmel a sportember magával ragadó egyszerűséggel előadott mondanivalóját. Nagy utat tett meg a gúnyos megjegyzésekkel kísért első futó próbálkozásától az ultramaratoni távokig, bizonyítva ezzel, hogy az ember elszántsággal, akarással és kitartással sok mindenre képes, és ez valódi példaként szolgálhat mindenki számára.

Szilárd számára sokat jelent a futóbarátok támogatása is. Külön megköszönte a jelen lévő izsáki futóknak, hogy az Spartathlonnal egy időben zajló Sárfehér Esti Futóversenyről küldött videó üzenettel szurkoltak neki.

Végezetül mindenkit arra biztatott, ha még eddig nem tették, kezdjenek el mozogni, elsősorban saját egészségük védelme és teljesítőképességük megőrzése érdekében. Saját tapasztalatán okulva az ott lévő gyerekek figyelmét még arra is felhívta, tanuljanak idegen nyelveket, mert nyelvtudás nélkül bizony nem egyszerű elboldogulni.

Gratulálunk a soltszentimrei „spártai hősnek”!

-fg-

MEGOSZTÁS