2017. október 19-én 13 órakor az átlagosnál is nagyobb gyerekzsivaj töltötte be az iskola udvarát.

-Hirdetés-

Gyalogtúrára indultunk a „Világ Gyalogló nap”-hoz csatlakozva, melynek célja a gyalogló alkalom szervezésével népszerűsíteni magát a gyaloglást. 

Helyi polgárőrök segítségével indult az iskola apraja-nagyja az első állomásunk felé, a Templomhegyhez.

Ott megtekintettük az Árpád kori Templom emlékhelyet. Fényképezkedés után, folytattuk a kb. 5 km-es földes utunkat a Kónya-tó felé. 

Útközben sokat beszélgettünk, nevettünk és gyönyörködtünk a csodálatosan színes őszi tájban. Célunkat elérve (Kónya-tó) gyönyörű környezetben pihenhettünk meg, és fogyaszthattuk el uzsonnánkat. 

Akinek még maradt ereje kitölthetett egy TOTÓ-t, amit másnap reggel az iskolában értékeltünk. Amikor mindenki jóllakott és új erőre kapott elfoglaltuk helyünket az értünk érkező csettegőkön. 

A vállalkozó kedvű apukák, papák az iskolaudvarba szállítottak bennünket, kisebb – nagyobb kerülővel a gyerekek legnagyobb örömére!

Nagyon tartalmas és szép délután volt!

Köszönjük a polgárőrségnek, a Kónya családnak valamint a sofőröknek, hogy segítségünkre voltak programunk zökkenőmentes lebonyolításában!

Szöveg: Bánné Gulyás Henrietta

-K.Gy.-

MEGOSZTÁS