Az elmúlt pénteken végéhez érkezett a Bács-Trophy Bajnokság XII. évada. 

-Hirdetés-

A két napos verseny utolsó futamának Zsana község biztosított helyszínt. 

A rendezők, – a Kiskunhalasi Off-Road Egyesület idén második alkalommal – Víg GáborSzabadi András és Gömöri István újfent nehéz kihívásnak állította neki a közel 60 nevező versenyzőt. 

Szabadi András szervező az éjszakai rajt előtti eligazításon köszöntötte a versenyzőket és a versenyre kilátogatókat, majd átadta a szót Visnyei Miklós Zsana község polgármesterének, aki beszédében örömét fejezte ki, hogy ismét helyszínt adhattak a Bács-Trophynak, és ezt a jövőben is szeretnék, ha folytatódna.

Már a péntek éjszakai speciálok felosztották a mezőnyt nehézségükkel, szinte nem volt olyan versenyző, aki ne szerzett volna hibapontot. 

Ez a trend folytatódott szombaton nappal is, ahol még az utolsó speciálba is helyezések dőltek el, nem csak a futamba, hanem az összesített bajnoki helyezésekben is.

A verseny végén a már megszokott eredményhirdetés után egy különdíjat adtak át a 11 éves Pálfy Márknak – aki az édesapjával versenyzett Proto kategóriában – küzdelmes kitartó helytállásáért! 

A rendezőség köszönetét fejezi ki a támogatóknak, és a segítőknek a verseny akadálymentes lebonyolításában való közreműködésükért.

A XII. Bács-Trophy Bajnokság VI. futamának végeredménye:

Kis normál:

  1. Horváth Attila – Horváth Martin
  2. Virág Miklós – Virágné Ibi
  3. Kádár István – Kádár Lányok

Nagy normál:
1.Besenyei Péter – Treiber Emil
2.Vidner Tibor – Rónai Zoltán
3.Kovács-Nagy Zsigmond – Ludányi Balázs

Open:
1.Tóth Tamás – Dürgő Zsuzsi
2.Csupor Tamás – Mészáros Norbert
3.Kállai Antal – Nyikos Attila

Profi:
1.Koponyás Zsolt – Blaha Zoltán
2.Bakos László – Ács Benjamin
3.Varga Jeromos – Varga Laura

Profi Plusz:
1.Takács Krisztián – Vadvári Péter
2.Kovács Róbert – Kajdocsi Adrián
3.Csikó István – Kiss Tamás

Extrém:
1.Juhász Gyula – Erős István
2.Ritter János – Ritter Attila
3.Szűcs Imre – Molnár Attila

Proto:
1.Pálfy Zoltán – Pálfy Márk

Quad 2×4:
1.Fertig József
2.Stefkovics Márk
3.Szabó Norbert

Quad 4×4:
1.Szabó Viktor
2.Gyuris Norbert – Gyuris Roland

Side By Side:
1.Gyimóti Péter – Kiss Dávid (Soltvadkert)

Fotók:-K.Gy.-

MEGOSZTÁS