November 11-én nem csak a Márton-napot ünnepelték, hanem a 2017-es Amatőr Autocross keceli Egyesületénél az év végi bajnoki eredményeket is. „Kedves Ismerőseim, Barátaim! Kedves autósport rajongók!” Kezdte Csonka Miklós (Tripla) megnyitó beszédét, akit megkértünk foglalja össze nekünk a gálán történteket.Az eseményre az ország különböző területeiről több százan jöttek el, a hangulat az első perctől kezdve rendkívüli volt. A hivatalos megnyitó után az egyesület elnöke Kelemen József mondott köszöntőt. 

-Hirdetés-

Elmondta, hogy ebben az évben átlagosan 50-60 induló volt versenyenként, de az utolsó futam csúcsot döntött, hiszen 86 nevezés történt. Méltatta a Szabó családot, akik teljes mellszélességgel a versenyek mellett állnak.

Az Egyesület ebben az évben – Magyarországon egyedülállóan – töltötte be az 
50. születésnapját, és ami még ünnepélyesebbé teszi, hogy 50 esztendeje egy család támogatja a fennmaradását. Ez a család a Pintér család – Pintér Művek.

Az elismerés, a tisztelet és egyúttal a meglepetés is beszél belőlem. 50 év! Szinte hihetetlen és mégis igaz! Köszönjük szépen a Pintér Családnak és reméljük, hogy az elkövetkezendő években is ott állnak mellettünk!Nagy megtiszteltetés volt a versenyzőknek, hogy a díjakat a Pintér Művek tulajdonosa, Pintér Csaba és Kecel város polgármestere Haszilló Ferenc adták át. Volt munkájuk rendesen, hiszen 11 kategóriában állhattak fel a versenyzők a dobogóra.

Ezt követően az Exotic Tánc Sport Egyesület lelkes tagjai emelték a rendezvény hangulatát egy kis cha-cha-cha-val, szambával és a szerelem táncával, a rumbával.

Ezek után már csak a remek vacsorát fogyasztottuk el, majd jöhettek a véget nem érő baráti beszélgetések és természetesen a tánc és a mulatság.Nagyszerűen éreztük magunkat és többen is már a következő évi terveiket szövögették. Még több induló várható, sok új versenyző, több kategória váltás.

Köszönjük szépen a média egész éves jelenlétét, támogatását a bírók kitartását a posztokon, a mentőszolgálat odafigyelését, a pályakarbantartók európai mércével is kiemelkedő teljesítményét, a technikai mentők gyorsaságát. Köszönet a Kedves Közönségnek az egész éves bíztatásért, nélkületek elképzelhetetlen lenne a szuper hangulat.

A következő évben is számítunk Rátok! Szeretettel várjuk az új versenyzőket, nálunk ki tudjátok engedni a gőzt. Ne feledjétek, hogy a közút nem versenypálya! Szeretteitek Benneteket is hazavárnak!

A hangom legyen Veletek!
Íme, az Amatőr Autocross 2017-es év bajnokai:
Junior kategória bajnoka: Obernyik Pál
Kis kategória bajnoka: Gulyás László
Közép kategória bajnoka: Viedner Tibor
Nagy kategória bajnoka: Hegedűs Zoltán
Super kategória bajnoka: Kurucz Tamás
Lada kicsi kategória bajnoka: Szántó Norbert
Lada nagy kategória bajnoka: Zsákai Zoltán
Épített – Szöcske kategória bajnoka: Bischof Gergő
Épített – Roncs kategória bajnoka: Ragadics Mihály
Super futam kategória bajnoka: Mihály Norbert
Super futam épített kategória bajnoka: Bischof Gergő

-K.Gy.-

MEGOSZTÁS