Tengerihántás – ezzel a címmel rendeztek hangulatos kultúrműsort a tázlári művelődési házban. Igen, abban a községben, amely évtizedekkel ezelőtt is híres volt színjátszásáról.

-Hirdetés-

Furulyaszó, citeramuzsika, gyerekek tréfás színpadi játéka, a végén megkoronázva az „országos sztárrá” avanzsált helyi asszonykórussal, élén Mártáné Czékus Györgyivel. Alig egy órás műsor, mely azonban telt házat vonzott, és ahogy Bán Róbert polgármester fogalmazott, újra lelket öntött belénk a gyerekek humora.

A műsor összeállítója Szabadiné Bíró Mónika tanárnő volt. Tavaly, az Arany János Emlékévben világossá vált, hogy a gyerekekhez közel áll a nagy költő stílusa. Ezért idén egy balladát dolgoztak fel életművéből, mégpedig a Tengerihántást. Ezt megspékelték egy székely népmesével, népdalokkal, no meg azzal, ami igazán tázlári: a citerazenével, Horváth János és csapata jóvoltából.

Természetesen nem először és nem utoljára állt fel a színpadra a mintegy 30 gyerek: november elején idősek napján adták elő és a héten is várható még fellépés.

Mert ami jól megy, kár lenne abbahagyni!

 

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS