A megyei I. osztályban szereplő Kecel KC férfi kézilabda csapata a bajnokság 9. fordulójában hazai pályán fogadta az Euroscale Kecskemét I. gárdáját. Az erős középcsapatnak számító keceliek szerették volna megszakítani a kecskemétiek veretlenségi sorozatát.

-Hirdetés-

A találkozón nagy küzdelemben kapott ki a keceli együttes 28-25-re (10-15): Sajdik T. – Liska 2, Perjési 4, Laki Gergő 6, Fejes 1, Kertész 3, Lavati 4. Csere: Kovács G., Drenkovics 1, Almási 1, Balla, Földes 1,  Béla, Fekete, Sajdik P. 2, Laki Gábor. Edző: Lakatos Tibor. A jó erőkből álló kecskemétiek várták kedvezőbb előjelekkel a találkozót, hiszen az eddig lejátszott találkozóikon 1 döntetlen mellett 6 győzelmet arattak. Ezzel szemben a hazaiak már két vereséget is elkönyvelhettek, de az előző fordulóban 25-22-re győzték le a Kiskunmajsai KC-t. A mérkőzés első félidejében a vendégek bizonyultak jobbnak támadásban és védekezésben egyaránt. A szünet után szorossá tette a nagyon lelkesen, de helyenként bosszantó hibákat vétő keceli csapat a mérkőzést, azonban az egyenlítés már nem sikerült. Meg kell jegyezni, hogy esetenként a játékvezetői ítéletek is borzolták a kedélyeket… A gárda a vereséget követően jelenleg az 5. helyen áll a bajnokságban 10 ponttal.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS