A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezésre került Kaskantyún a sportbál. A helyi labdarúgó klub által szervezett eseménynek november 18-án a művelődési ház adott otthont.

-Hirdetés-

A bálon Supka Éva a Cselekvő Közösségek Bács-Kiskun megyei mentora köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte a közösségek társadalmi szerepét és erejét a mindennapokban.
Ezt követően a klub elnöke
Virág Tibor számolt be a csapat eredményeiről és az év közben végzett munkáról. Emléktárggyal jutalmazták a 2017-es év legjobb játékosát Molnár Dániel, a legjobb góllövőket, Tóth Tamást és Farkas Dávid Gézát, valamint az év legtöbb percet játszó játékost, Gombár Rolandot. A finom vacsora Szeg Imréné – leves – és Takács György – marhapörkölt – érdeme volt, amely elfogyasztása után a
102 fős vendégsereg közösen énekelte el a csapat „himnuszát”, az Ismeretlen Arcok „Nélküled…” című számát.
Az est során a talpalávalót az újhartyáni Presso Band együttes szolgáltatta. Éjfélkor mintegy 300 ezer forint értékű tombolát sorsoltak ki, ami után hajnalig tartó vidám, táncos mulatsággal folytatódott a program.
A vacsorához az alapanyagot a keceli Fejes és Társa Kft. – ifj. Fejes György – biztosította, aki mellett további támogató volt: Elektro Favorit, Fürge Nyuszi Focivilág, Maraton Sport, Fantázia Üzletház, Béko Kft. – savanyúság, DiAngelo pezsgő, Variens Kft., Kaskantyúi Önkormányzat, Tóth János – növényvédelem és tápanyagutánpótlás, Korona Pizzéria, Kiss Tibor – helyi őstermelő – bor, Szentimre Pincészet, Mátyás Pélinkaház, BKM-i Labdarúgó Szövetség, Kaskantyúi Polgárőr Egyesület.

Filus Tibor 

MEGOSZTÁS