Ki hinné, hogy térségünk is tartogat olyan extrákat, amik elvarázsolják az ide látogatókat. Hát még a helyieket, akik ezeket jobbára alig-alig ismerik. Éppen ezért döntött úgy a Soltvadkerti Kultúrbarátok Köre Egyesület, hogy részt vesz egy kiemelt eseményen, melyet méltán nevezhetünk európai hírűnek is.

-Hirdetés-

A napokban adták át a kiskunhalasi Thorma János Múzeum új épületszárnyát, benne egy rendkívül értékes képgyűjteménnyel. Az intézmény névadója korának jeles festőművésze volt. A nagybányai festőiskola és művésztelep alapítójaként évtizedeken keresztül tanította és formálta az ott megforduló festőket és szobrászokat. 1937-ben bekövetkezett halála, majd a II. világháború végérvényesen pontot tett a kisváros intézményére, de a több ezer festmény megmaradt. Ezekből gyűjtötte össze a legértékesebbeket a Németországban élő dr. Bay Miklós és felesége, akik idén Kiskunhalas városának ajándékozták a kollekciót. A mintegy harmincfős soltvadkerti delegáció ennek ünnepélyes átadásán és szakmai bemutatóján vett részt. A magasztos élményt tetézte a halasi református templom 1848-ban épült orgonájának bemutatója egy rögtönzött koncert keretében. Záró programként a megye egyetlen működő zsinagógáját tekinteték meg, ahol a zsidó hitközség vallástanára, Ritter Nándorné mesélt hagyományaikról és ünnepeikről.

Legközelebb tavasszal szervez hasonló programot az egyesület.

K.L.

MEGOSZTÁS