Az Akasztói Sporthorgász Egyesület szervezésében november 26-án Rablóhalfogó Horgászversenyt rendeztek. Az egyesület tagjait az Akasztó határában található DVCS vízpartjára várták.

-Hirdetés-

Az esős, hideg és zord idő sajnos rányomta bélyegét a versenyre, hiszen a halaknak sem volt nagyon étvágyuk, így 10 induló közül mindössze egy horgász tudott eredményes lenni. Az akasztói Tóth Istvánnak 5 kisebb méretű csukát sikerült megakasztania, melyek összes súlya 2,89 kg volt. Az egyesület vezetése részéről Orbán Gábor elmondta, hogy a versenyen csukára, süllőre, sügérre és balinra horgásztak. A versenyzők az országos horgászrend szerint két bottal és tetszőleges szereléket alkalmazva, illetve szabadon választott módszerrel dobhatták csalijukat a vízbe. Ez volt az egyesület idei záró horgászversenye, mely az vízpart melletti horgásztanyán közös ebéddel zárult. Idén a halőri csoport tagjai találkoznak még egy alkalommal, amikor értékelik a 2017-es esztendőt és megvitatják a jövő év terveit.

Filus Tibor 

MEGOSZTÁS