A véradókat színvonalas városi ünnepség keretében köszöntötték Solton, 2017. december elsején. Elsőként Lipóthné Komjáti Andrea szólt a véradókhoz, nyitotta meg az ünnepséget. Beszédében hangsúlyozta a véradás fontosságát, s hálás szívvel mondott köszönetet, hogy Solton is szép számban jelennek meg ezen alkalmakon. Kalmár Pál polgármester úr is megosztotta gondolatait, első véradós emlékeit, s nagyrabecsülését fejezte ki az önkéntes segítőknek, majd a Mesevár Óvoda Süni csoportja zenés-táncos műsorával, Szalóki-Molnár Éva pedig egy szívhezszóló énekkel varázsolta el a közönséget.

-Hirdetés-

Az ünnepi eseményen dr. Benedek Gábor nyugalmazott körzeti orvos is méltatta a véradókat, továbbá a vér sokoldalú felhasználásáról is szót ejtett. A rendezvény zárásaként emléklapokat adott át Lipóthné Komjáti Andrea a Magyar Vöröskereszt Bkm-i Szervezetének megyei igazgatója és dr. Szilágyi Lászlóné, a szervezet véradó szervező koordinátora.

M.J.

MEGOSZTÁS