Advent első hétvégéjén, idén december 3-án újra fény gyúlt a soltszentimrei Betlehemnél, mely alkalomból szép számban voltak jelen kis falunkból. Sörösné Barna Csilla könyvtáros köszöntötte a megjelenteket, a Szent Imre Kórus pedig szívhez szóló énekekkel nyitotta meg az ünnepet, majd Nagy István polgármester úr osztotta meg adventi gondolatait.
Kovács Sándor plébános úr megáldotta a Betlehemet, s közösen meggyújtották az Adventi koszorún lévő gyertyát. A helyi általános iskola részéről szép verseket hallgathattak a megjelentek, Kis Alexandra 6. osztályos, valamint Pomucz Ádám
2. osztályos tanuló előadásában.

-Hirdetés-

Az esemény a Közösségi Háznál folytatódott. Az ott elhelyezett koszorún is meggyújtották az első gyertyát, s közben forralt bort, zsíros kenyeret fogyasztottak a vendégek, és kellemes karácsonyra hangoló énekek és zene mellett beszélgettek.

Köszönet és hála mindazoknak, akik bármilyen formában segítséget nyújtottak e szép alkalmon.

Kedves olvasó! Az alábbi vers Kéri Ferenc helyi költő tollából született, fogadják szeretettel:

Kéri Ferenc: Betlehem

Újra itt a szent család ma,
Lelkünk megint szivárványban,
A kis Jézus ismét felsír,
Csillag ragyog, úgy értesít.

Pásztorok a nedves szalmán,
Lágy fohász csüng mindük ajkán,
Csodálják a fényes dedet,
Körül táncol a szeretet.

Három király jön sietve,
Kik egy új urat kerestek,
Meglelik a jászol mélyén,
Ragyog arany, mirha, tömjén.

Mária csak némán lesi,
A tág világ mint szereti,
Feje alatt széna párna,
Álmot szamár lehel rája.

József szótlan, sosem beszél,
Azon töri egyre eszét,
Ennek vajon mi a vége?
Megszületett, ím a béke.

/Soltszentimre, 2017. december 3./

MJ

MEGOSZTÁS