2017.12.15-én péntek este harmadik alkalommal gyűltek össze a kaskantyúiak az adventi koszorú köré. Kiss Istvánné, Magdi óvó néni köszöntötte a rendezvényterületen összegyűlt ünneplőket. Gondolatai a szeretetről szóltak. Ezután az óvodások csodálatos kis műsora következett. Karácsonyi versekkel, dalokkal, apró csengőik játékával, ünnepi gyertyagyújtással melengették meg a felnőttek szívét.Ők, a gyerekek, ihlették Kovács Győző kiskőrösi presbiter szavait is:
„Gyermekkorunkban nagy dolgokat sejtettünk, nagyon tudtunk hinni és szeretni. Aztán láttuk, hogy a felnőtteknél ez valahogy nem ugyanígy van. Lassan mi is felnőttek lettünk és mindezek egy kicsit elmaradtak. Komoly dolgokkal foglalkozunk, és elfelejtettünk gyermekek lenni. Pedig nem nagy baj az, ha gyermek az ember idebent. A Biblia szavait idézve, Jézus felhívja arra a figyelmet, hogy ne felejtsetek el gyermeknek maradni. Súlyos szavak, melyeket érdemes megfogadni.  Az ünnepi készülődés számunkra egy plusz munkát ad. Egyfajta várakozással vagyunk így karácsony tájékán: vagy a jövő évre vonatkozóan, vagy az ünnepre, akár anyagi, akár kapcsolati, akár más értékek szempontjából várunk valamit. Ilyenkor jótékonyak szoktak lenni az emberek, ami jó és  csodálatos dolog. Jó lenne, ha ez egész évben működne, ha észrevennénk a szegényt és a szűkölködőt. Várakozásban vagyunk, s ez már nem csak az ünnepelt kis Jézus eljövetelére vonatkozik. Gyújtsuk meg a koszorú gyertyáit itt legbelül! Az elsőt azért, hogy kisgyermekek legyünk. A második gyertya azért gyulladjon meg idebent, hogy az érkező Jézust látva nyissuk meg a hitünket. A harmadik gyertya legyen a fény, mely belőlünk árad a jó cselekedeteink által.”Az énekkar három szép karácsonyi dallal tette még színesebbé ezt az alkalmat.
A gyertyagyújtást az általános iskolások és a tanító nénik dalai, versei kísérték.

-Hirdetés-

Kutyifa Ilona 

MEGOSZTÁS