2017. december 16-án a helyi Szent Imre Kórus adott koncertet a katolikus templomban, Bujdosó Istvánné vezetésével. A fellépésen közreműködött a Bitangoló duó Andó István és Sallai György, valamint egy-egy szép verssel Benkovszkyné Kovács Judit, Harcsás Zoltán, Sáriné Gubacsi Éva, Dezső Imréné és Benkovszky Judit, akik feledhetetlen pillanatokat okoztak a közönségnek karácsonyváró, ünnepi hangulatú műsorukkal.A koncert után a Közösségi háznál folytatódott a program, ahol Rakonczay Mária Hermina jegyző osztotta meg gondolatait, Rakonczay Rebeka pedig verssel köszöntötte a vendégeket, majd Kovács Sándor plébános úr meggyújtotta a harmadik adventi gyertyát.Az ünneplők megtekinthették a Közösségi Házban kiállított ünnepi tálakat, valamint táncra is perdülhettek Nagy Zita és Számfira Máté jó hangulatú táncházában.

-Hirdetés-

MJ

MEGOSZTÁS